2012. szeptember 20., 08:252012. szeptember 20., 08:25
Tóth Balázs, a fehérváriak 34-szeres válogatott középpályása korábban három szezont játszott a Videoton mostani ellenfelénél, melyet hasonló erejűnek lát, mint a selejtező harmadik fordulójában kettős győzelemmel búcsúztatott Gent, igaz, a két csapat stílusa eltér egymástól. „Egy nagyon szervezett, erőszakos futballt játszó csapat most a Genk, ebben rejlik a legnagyobb erejük. Érzésem szerint hasonló játékerőt képvisel a Genk és korábbi EL-ellenfelünk, a Gent, játékstílusban viszont egészen más a kettő. Mostani ellenfelünk fizikálisan erősebb, és ahogy említettem, inkább egyfajta erőfocit játszik – fogalmazott Tóth. – „Keményen dolgoztunk az elmúlt napokban, a szakmai stáb az eddigiekhez hasonlóan most is remekül felkészített bennünket, úgyhogy a csapat készen áll arra, hogy egy kiváló eredményt érjen el Belgiumban.”
A Paulo Sousa vezette magyar csapat az NB I-ben visszafogottabb teljesítményt nyújtott eddig – szombaton hazai pályán játszott gól nélküli döntetlent a Diósgyőrrel –, ugyanakkor az európai porondon kiváló teljesítménnyel menetelt a főtábláig. A fehérváriak a szlovákiai Pozsonyi Slovan, a Gent, illetve a török Trabzonspor búcsúztatásával jutottak el a csoportkörig úgy, hogy a hat meccsen mindössze egyetlen gólt kaptak.
A Vidit és a Genket felvonultató G csoport másik meccsén a Sporting a Bázelt fogadja. A Steaua a Szpartak Trnaván és az Ekranason túljutva került a csoportkörbe, ahol mindjárt az E jelű kvartett legerősebb tagja, a Vfb Stuttgart otthonában kezd. A román listavezető a továbbjutást tűzte ki célul a még a Koppenhágát és a Moldét felvonultató négyesből, de még George Becali, a katonacsapat tulajdonosa is elismerte, hogy a németországi találkozón nincs veszítenivalójuk, ezért felszabadult játékot vár a csapattól.
A stuttgartiak nagyon gyengén kezdték a bajnoki szezont, három meccsen csupán egyetlen pontot szereztek, s Hajnal sem játszott eddig kiemelkedően. Egy másik magyar légiós, Huszti Szabolcs viszont minden várakozást felülmúl a ma a holland Twentéhez látogató Hannoverrel: a magyar játékos két gólnál és öt gólpassznál, csapata pedig hét pontnál jár a bajnoki idényben, s a táblázaton jelenleg a harmadik.
Csoportkör, 1. forduló, ma, 20 órától, A csoport: Young Boys–FC Liverpool, Udinese–Anzsi Mahacskala. B csoport: Hapoel Tel-Aviv–Atlético Madrid, Plzen–Académica. C csoport: AEL Limasszol–Borussia Mönchengladbach, Fenerbahce–Olympique Marseille. D csoport: Marítimo–Newcastle United, Girondins Bordeaux–FC Bruges.
E csoport: VfB Stuttgart–Steaua, Koppenhága–Molde. 22.05-től,
F csoport: Dnyipro–PSV Eindhoven, Napoli–AIK Solna. G csoport: Genk–Videoton, Lisszaboni Sporting–FC Basel. H csoport: Internazionale–Rubin Kazany, Belgrádi Partizan–Neftci. I csoport: Olympique Lyon–Prágai Sparta, Athletic Bilbao–Hapoel Kirjat Shmona.
J csoport: Maribor–Panathinaikosz, Tottenham Hotspur–Lazio.
K csoport: Bécsi Rapid–Rosenborg, Bayer Leverkusen–Metaliszt Harkiv. L csoport: Levante–Helsingborg, Twente–Hannover 96.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.