Hirdetés

Óvása elutasítása miatt értetlenkedik az SZKC

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Nem adott helyt a Székelyudvarhelyi KC óvásának a versenybizottság, ezért a hargitai klub a Román Kézilabda-szövetség (FRH) vezetőtanácsánál fellebbez, amiért az élvonalbeli férfi bajnokság Dinamo elleni mérkőzésének kezdetén a vendég bukarestiek szakvezetése nem foglalt helyet a kispadon.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. március 03., 16:042016. március 03., 16:04

Az Eliodor Voica vezette stáb edzői könyveinek orvosi láttamoztatására vonatkozó igazolás a szombati összecsapás alatt, faxon érkezett meg Bukarestből, addig viszont a lelátóról szemlélték az eseményeket. A 38-34-es vendégsikerrel zárult találkozó megfigyelője, mint ismert, a 19. percben hagyta csak jóvá, hogy a szakemberek helyet foglaljanak a kispadon, az SZKC pedig kifogásolja, amiért a versenykiírással ellentétben a klubbal szerződésben álló, hivatalos szakmai képviselet nélkül kezdődött el a meccs.

A hargitai klub csütörtöki közleménye alapján a versenybizottság egymondatos válasza mindössze azzal magyarázza az óvás elutasítását, hogy a dokumentumok alapján a Dinamo három szakemberének 2015. augusztus 20-án kiadott orvosi láttamoztatása a szabályzat szerint 12 hónapig érvényes.

„Akkor a megfigyelő és a játékvezetők miért kezdték el úgy az összecsapást, hogy a hivatalos személyek a kispad háta mögött, a lelátón foglaltak helyet? Nem beszélve arról, hogy a versenykiírás szerint kötelező legalább egy hivatalos személy jelenléte a kispadon. Miért kellett újabb orvosi bizonylatoknak érkezniük faxon?\" – sorolták kérdéseiket az SZKC illetékesei hivatalos honlapjukon.

Közleményük alapján az edzők könyveiben valóban az a dátum szerepelt, amit az átiratban elküldtek, csakhogy abban az állt, hogy a láttamoztatás határideje jóval a rangadó előtt, január 20-ig volt érvényes. „Klubunk értetlenül ál az esetet követően. Az SZKC vezetősége él a fellebbezés jogával, nem fogadja el a versenybizottság döntését\" – szögezik le. Mivel ez nem fegyelmi döntés, így megtámadni csak az FRH vezetőtanácsánál tudják, amely legközelebb március 9-én ülésezik.

Érdekesség, hogy két évvel ezelőtt a Bukaresti CSM női csapata épp egy hasonló eset miatt vesztette el zöldasztalnál a Craiova elleni bajnoki meccsét. A bukaresti szakvezetés akkor elveszett kitűzői miatt nem foglalhatott helyet a kispadon, de amíg a fegyelmi bizottság első fokon a javukra döntött, a fellebbviteli testület már a Craiovának adott igazat, és épp azzal indokolva büntette meg a CSM, hogy a versenykiírás szerint a meccsek alatt legalább egy, a klubbal szerződésben álló, hivatalos személyek helyet kell foglalnia a kispadon.

Az alapszakasz összetettjében jelenleg harmadik helyen álló SZKC hétfőn fogadja majd a Tordát (Digi Sport, 18.00), a listavezető Dinamo pedig szerdán csap össze hazai pályán a második helyen tanyázó Bukaresti CSM férficsapatával (Digi Sport, 17.45). A 23. fordulóból a Digi Sport a vasárnapi Călărași–Ploiești meccset (11.45) sugározza hétvégén.

Meglepetéssel zárult különben a női élvonalbeli bajnokság 21. fordulója, hiszen a Nagybányai HCM 32-26-ra kikapott szerda este Brassóban. Közel járt aznap a botláshoz a címvédő Bukaresti CSM is, ám az alapszakaszban listavezető fővárosi alakulat végül 22-21-re nyerni tudott a HCM Roman vendégeként. A női pontvadászat a Norvégia elleni világbajnoki selejtezőre készülő román válogatott programja miatt most szünetel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
2026. március 28., szombat

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat

A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat
Hirdetés
Hirdetés