2009. augusztus 19., 10:382009. augusztus 19., 10:38
A fiúk esetében minden számban dobogós helyezés elérése volt a feladat, esetleg egy győzelemmel, ehelyett váltóban nem sikerült a közvetlen élmezőnyben végezni. Ugyanakkor Marosi Ádám, illetve a Marosi, Németh Róbert, Tibolya Péter összeállítású csapat révén született két elsőség. Ehhez még hozzájött a Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Vörös Zsuzsanna alkotta együttes harmadik helye, ami ugyancsak pozitívum, ugyanis a női válogatottal szemben nem volt megfogalmazott elvárás az éremszerzés. Mindehhez társul, hogy Németh a férfiak hagyományos versenyében pár méterrel maradt le a dobogóról.
„Marosi győzelme egyértelmű és fölényes volt, azzal együtt jött össze, hogy az esélyesség terhével is meg kellett küzdenie, miután idén minden versenyen dobogós volt – értékelt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. – A váltóra viszont már nem igazán tudott felpörögni, meg kell tanulnia, hogy időnként nagy siker után is tudni kell még egyszer nekiveselkedni.” A nők hagyományos versenyét felelevenítve a kapitány azt mondta, hogy többnyire nagyon jó számokat hoztak össze a lányok, egészen a végéig, a kombinált tusáig, ami viszont behatárolta a lehetőségeket. „Ugyanakkor a csapat harmadik helyét előre aláírtuk volna” – tette hozzá Pálvölgyi.
Az új rendszerben, amelyben lövészettel kombinált futással zárul a verseny, ez volt az első világbajnokság. A végkifejlet minden számban érdekesen alakult, gyakran változott a sorrend, sokan hibáztak a megnőtt nyomás alatt, miközben mások – például a két váltóban győztes csehek – rendszerint javítottak három szám utáni helyezésükön. Csehország egyébként két ezüstöt is szerzett a vb-n, és ezzel megelőzte az éremtáblázaton az így második Magyarországot.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.