
Ötödik mérkőzés dönt a CSU Ploieşti–Kolozsvári U-BT Mobitelco párharcban a férfi kosárlabda-élvonal – az egyik csapat harmadik győzelméig tartó – elődöntőjében.
2014. május 25., 15:552014. május 25., 15:55
A CSU Ploieşti alapszakasz-elsőségének köszönhetően hazai pályán kezdhette az elődöntőt, az első mérkőzésen azonban meglepetésre kikapott (99:89) a Kolozsvári U-BT Mobitelcótól. A címvédő ezt követően ugyan egyenlített, de a harmadik és negyedik összecsapást a Szamos-parti együttes otthonában rendezték.
A 2011-ben éppen a Ploieşti ellen bajnoki címet szerző kolozsvári csapat – a zsúfolásig telt Horia Demian Sportcsarnokban – mindkét mérkőzést a kezében tartotta, de míg csütörtökön előnye a találkozó végéig kitartott (75:74), a negyedik mérkőzésen a hajrában elkövetett hibákat kihasználta a Ploieşti, és 87:85-es sikerével 2-2-re alakította az összetett állást.
A pénteki összecsapáson hiába vezetett 85:80-ra a hazai csapat a vége előtt három perccel, a hajrára teljesen elfáradó alapemberei sorozatban hoztak rossz döntéseket – eladott labdák, rossz passzok –, a hibákból a címvédő rendre könnyű kosarakat szerzett, és fordított.
„A saját hibáink miatt vesztettünk; ahogy csütörtökön azt mondtam, hogy nekünk volt kevesebb rontásunk, most a meccs végén négyszer hibáztunk és ezért vesztettünk.\"
Vladimir Arnautovics, a Ploieşti vezetőedzője Jermaine Flowerst dicsérte, aki hosszú sérülés után a negyedik mérkőzésen lépett először pályára, és 24 ponttal csapata legeredményesebb játékosa volt. „Őszintén szólva mindkét nap bármelyik csapat nyerhetett volna, és megérdemelt lett volna akárhogy\" – összegzett Arnautovics a két találkozó után.
A párharc ötödik, döntő összecsapására hétfő este 20 órától a ploieşti-i sportcsarnokban kerül sor. A találkozót a Digi Sport 2 élőben közvetíti. A Nemzeti Liga döntőjében a Nagyváradi VSK vár ellenfélre, amely 3-0-s összesítéssel nyert a Maros KK ellen.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!