
A Román Labdarúgó-szövetség által is támogatott, olasz–svájci Gianni Infantino az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) jelenlegi főtitkára és Szalma Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó-szövetség bahreini elnöke számít a két legesélyesebb jelöltnek a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) február 26-ai elnökválasztásán.
2016. január 26., 19:272016. január 26., 19:27
A korábban leadott pályázatokat ugyanis kedden véglegesítette a világszervezet, így a zürichi rendkívüli közgyűlésen kettejük mellett még Ali bin al-Husszein jordán herceg, a nemzetközi szervezet (FIFA) végrehajtó bizottságának korábbi tagja, Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkárhelyettese, valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember küzd majd a voksokért.
A szervezetet 1998 óta irányító, de tavaly ősszel felfüggesztett, majd decemberben nyolc évre eltiltott Joseph Blatter, mint ismert, nem sokkal májusi újraválasztása után mondott le a korrupciós botrányba keveredett FIFA éléről. A megüresedő tisztségre eredetileg Michel Platini, az UEFA első embere is pályázott, de időközben őt is eltiltották mindennemű labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, amiért Blattertől 2011 februárjában kétmillió svájci frankot kapott a FIFA-nál 1999 és 2002 között végzett tanácsadói tevékenységéért.
A korábbi aranylabdás francia válogatott labdarúgó, mint ismert, megfellebbezi ugyan az etikai bizottság szankcióját, de eltiltása hatályban van, ezért nem szállhat versenybe az elnöki tisztségéért. Infantino korábban jelezte, Platini javára visszalépett volna.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!