
A Román Kézilabda-szövetség kizárólag a bajnoki rájátszás mérkőzéseit vette figyelembe az alsóház három, holtversenyben 36 ponttal záró férficsapata közötti rangsoroláskor, ezért a Târgu Jiu-i Energia és a Vaslui megmenekült, a címvédő Nagybányai Minaurnak pedig osztályozót kell játszania az élvonalban való bennmaradásért.
2016. május 24., 17:112016. május 24., 17:11
A csütörtökön kezdődő tornát Brassóban rendezik, a máramarosiak pedig a házigazdákkal és a Bákóval szerepelnek egy csoportban. A másik ágon az ugyancsak élvonalbeli Focșani a Szatmárnémeti és a Suceava másodosztályból érkező alakulataival játszik az élvonalbeli szereplést biztosító csoportelsőségért.
Eredetileg a Nagyváradi VSK is jogosult lett volna a megmérettetésre, de Florin Birta lapunknak jelezte: nincs elég pénzük az élvonalbeli szerepléshez, ezért – akárcsak a korábbi szezonban – lemondtak a feljutásért zajló harcról. Az élmezőnyből eddig a Galac és a Ploiești esett ki, helyükre egyenes ágon feljutott az egykori konstancai bajnokcsapat alapjaira épített Dél-Dobrudzsa HC, valamint a Fogaras együttese.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
szóljon hozzá!