
A világbajnoki címvédő Magyarországgal azonos csoportba sorsolták kedden Románia felnőtt férfi vízilabda-válogatottját a világliga 2014–2015-ös szezonjának európai selejtezőjében.
2014. október 07., 19:122014. október 07., 19:12
A két alakulat mellett az A előjelű négyesben Görögország és Szlovákia kapott helyett, így Benedek Tibor legénysége számára könnyű feladatnak ígérkezik a továbbjutás.
A romániaiak sem kesereghetnek túlzottan, különösen, ha a C csoport összetételét nézzük, ahol Montenegró, Olaszország, Horvátország, Törökország és Franciaország küzd, míg a B kvartettben Szerbia, Oroszország, Németország és Spanyolország mérkőzik meg egymással. A csoportokból azonban csak az első helyezett kerül be a sorozat döntőjébe, amelynek győztese jegyet vált a 2016-os riói olimpiára.
Magyarország vb- és Eb-bronzérmes női válogatottjának már nehezebb feladata lesz, hiszen az A előjelű négyesben Olaszországgal, Oroszországgal és Franciaországgal találkozik, míg a másik ágon Hollandia, Spanyolország, Görögország és Németország.
A pénzdíjas esemény külön érdekessége, hogy a felnőtteknél ezen a tornán tesztelik először a nemzetközi szövetség szabályváltozásai közül a kisebb pályaméretet, vagyis a meccseket ezúttal a 30×20-as helyett 25×20 méteres medencében játsszák. A vl-selejtezők a férfiaknál november 18-án, a nőknél november 25-én kezdődnek.
Nem tudta leplezni lelkesedését a román Prima Sport kommentátora, amikor Írország labdarúgó-válogatottja megszerezte győztes gólját a magyar nemzeti tizenegy ellen a világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
A magyar labdarúgó-válogatott a 96. percben kapott góllal 3-2-es vereséget szenvedett vasárnap az ír csapattól a Puskás Arénában rendezett világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így harmadik lett a csoportjában és sorozatban tizedszer maradt le a vb-ről.
A Puskás Arénában már szinte kézzel fogható volt a világbajnoki selejtezőt érő döntetlen, ám az írek a 96. percben kegyetlenül büntettek, megszerezték a győzelmet, és ezzel szertefoszlott a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki részvételének reménye.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.
Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
szóljon hozzá!