Hirdetés

Őrületes KO-val BL-elődöntős a Bayern

„Helyreállt a rend" a labdarúgásban: a Bayern München kedd este kiütéses, 6-1 arányú győzelmet aratott a portugáliai első meccsről 3-1-es előnyben érkező Porto FC ellen, és így továbbjutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.

Krónika

2015. április 22., 13:082015. április 22., 13:08

Hozzá hasonlóan a legjobb négy között folytathatja a Barcelona is, amely a hazai pályán aratott 2-0-s sikerével, kettős győzelemmel búcsúztatta a Paris Saint-Germaint.

A múlt heti portói találkozót követően még kétséges volt, hogy Pep Guardiola német együttese képes lesz-e fordítani, ám hamar bizonyossá vált, hogy az akkori nyilatkozatok nem voltak üres ígérgetések. „Most már sokkal könnyebb szeretni a játékosaimat. Másként játszottunk, mint idegenben” – örvendezett a szakvezető a bajorok által nagy iramban kezdett összecsapás eredményének.

A németek már az első 22 percben javukra fordították a párharc összetettjét, hiszen a kezdeti tapogatózás után Thiago a 14. percben lefaragott a Portugáliában felhalmozott hátrányból, hogy utána Boateng a 22. percben kiegyenlítse, illetve az idegenben lőtt gólnak köszönhetően javukra fordítsa az állást. A házigazdák gólgyártó kedve egy pillanatra sem lankadt.

Következett Lewandowski (27. perc), majd Müller (36.) talált be a teljesen szétesett portugál csapat kapujába, előbbi ráadásul a szünet előtt még duplázott is, így gyakorlatilag már ekkor eldőlt a meccs. A folytatásban ugyanis hiába vett vissza az iramból a Bayern, a Porto erejéből már csak szépítésre futotta (Martinez, 73. perc), ám Marcano 87. percbeni kiállítását követő Xabi Alonso-szabadrúgás végérvényesen padlóra küldte a vendégeket.

„Abszolúte őrületes…” – fogalmazott Lewandowski, aki döbbenetesnek tartja, ahogyan az első félidőben remekeltek. Julen Lopetegui, a portóiak mestere is belátta, nem magyarázhat meg mindent azzal, hogy három alapembere hiányzott. Elismerte, hogy bár a második félidőre feljavultak, összességében gyengék voltak Németországban.

Barcelonában a már Párizsban is győztes (3-1) hazaiak hátul kiváló védekezéssel, elöl pedig a duplázó Neymar akcióival indítottak, és bár a második félidőben a PSG-nek több területe volt, két vereséggel, 5-1-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés