Hirdetés

Oroszok Nagyszebenben

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Félóra alatt elfogytak tegnap azok a belépők, amelyeket a hét végi Románia–Oroszország Davis-kupa-párharcra bocsátottak a szurkolók rendelkezésére Nagyszebenben. A Román Teniszszövetség (FRT) döntése szerint csupán 300 jegyet lehetett szabadárusításban megvásárolni, ezek pedig nagyon rövid idő alatt elfogytak.

Páva Adorján

2009. március 04., 09:502009. március 04., 09:50

Így sok érdeklődő a tegnapi nap folyamán hiába látogatott el a Transilvania sportcsarnok pénztárához, ez pedig nagy felháborodást keltett a hoppon maradtak körében. A Világcsoport első fordulójában megrendezendő párharc március 6-án kezdődik és 8-áig tart.
A hírek szerint a belépőket – az egész hétvégére szóló bérlet 100 lejbe került – néhány személy vásárolta fel, akik „belső forrásokból” értesültek a jegyek áruba bocsátásáról.

Victor Cornea, a nagyszebeni sportcsarnok igazgatója elmondása szerint nem tudta, hogy az áruba bocsátás előtt nyilvános közleményben kellett volna jelezni, mikortól kaphatók a jegyek pénztárnál. „Senki sem szólt a szövetség részéről, hogy ezt előre be kell jelenteni. Ahogy megkaptuk, áruba bocsátottuk a belépőket a FRT egyik képviselője jelenlétében, hogy minél hamarabb elkeljenek. Mi vendéglátók vagyunk, nem szervezők” – mondta Victor Cornea.
Ruxandra Dragomir, a FRT nemrég kinevezett elnöke szerint a szövetség nem vonható felelősségre a történtek miatt.

„A szerződés értelmében kedd reggel elküldtük a 300 jegyet a Transilvania sportcsarnokhoz, az árusítás mikéntjébe nem szólhatunk bele” – nyilatkozta a sportvezető. Egyébként az egykori teniszezőnő szerint a sportcsarnok csupán 150 jegyet kért a szövetségtől, ők ennek ellenére 300-at küldtek. Ruxandra Dragomir szerint emellett ezer meghívót nyomtattak. A nemzetközi szövetség 300, míg a két válogatott 100-100 jegyet kapott.

Botrányos előjáték

A jegyek eladását megelőzően más problémák is megnehezítették a szervezők dolgát. Mint ismeretes, a szövetség február 23-án új elnököt választott. Ruxandra Dragomir 87 szavazattal „győzte le” a 70 voksot kapott Aurel Muntean üzletembert, aki korábban oroszlánrészt vállalt a nagyszebeni Davis-kupa-mérkőzések megszervezéséből. A kudarc láttán Aurel Muntean, az esemény fő támogatója lebonttatta az építőmunkásokkal a rendezvényre felépített páholyokat, majd kijelentette, a csapatok, illetve a meghívottak nem szállhatnak meg nagyszebeni hoteljében.

Ruxandra Dragomir kinevezése után Nagyszebenbe utazott, ahol garanciát kapott a Szeben Megyei Tanács, illetve a polgármesteri hivatal részéről, hogy az esemény megrendezése nem került veszélybe. „Semmi közünk nincs a teniszszövetségen belüli konfliktusokhoz, de városunkat nem tehetjük nevetség tárgyává” – mondta Ioan Banciu, a megyei tanács alelnöke. Utóbbi testület egyébként 126 ezer lejjel járult hozzá a rendezvény költségvetéséhez. A FRT ezután egyéb támogatókat is talált, illetve a vendégek elszállásolásának problémája is megoldódott. A hawk eye rendszer romániai bemutatkozása sem került veszélybe: a vonalon túl ütött labdákat kijelző rendszert az oroszok bérlik 60 ezer euró ellenében.

Szafinék optimisták, akárcsak „Pavel kapitány”

Az orosz csapat már vasárnap este megérkezett Nagyszebenbe, legjobb játékosuk, Nyikolaj Davigyenko nélkül. A világranglista 5. helyezettje sérülés miatt nem léphet pályára. Ott lesz viszont Marat Szafin, aki az ATP-rangsor 25. helyén áll. „Jó csapat vagyunk, nagyon bízom benne, hogy túllépünk ezen a körön, és ha Davigyenko, valamint Andrejev is felépül, már a döntőt is megcélozhatjuk” – nyilatkozta az oroszok játékosa, aki Dimitrij Turszunovval a világranglista 28. helyezettje), Mihail Juzsnyijjal (61.) és Tejmuraz Gabasvilivel (77.) együtt alkotja az orosz együttest. A román csapatot Victor Hănescu (37.), Victor Crivoi (127.), Adrian Cruciat (174.) és Horia Tecău (1292) alkotja.

Andrei Pavel ezúttal kapitányi minőségében lesz segítségére a román együttesnek. „Nem fogok pályára lépni. Búcsúmeccsemet a Davis-kupában szeretném megrendezni, de most még fáj a hátam, nem tudnék játszani” – fogalmazott Andrei Pavel, aki szerint favoritként vágnak neki az oroszok elleni összecsapásnak. A statisztika a hazaiak mellett szól: a négy korábbi egymás elleni párharc során háromszor a románok diadalmaskodtak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés