
Az orosz Sintez Kazannyal került szembe a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája következő selejtezőkörében.
2013. október 14., 19:222013. október 14., 19:22
„A Sintez Kazany éppen olyan nehéz ellenfél lesz, mint a 2012-ben BL-győztes Pro Recco lett volna, talán még nehezebb is” – mondta lapunknak Dorin Costrăş, a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője (képünkön), miután a hétfői sorsoláskor kiderült, hogy az orosz együttessel mérkőznek meg a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében.
A Sebes-Körös-parti piros-kékek, mint ismert, a hétvégén csoportelsőként jutottak tovább a második szakaszból, így számukra elviekben könnyebb út vezet a főtáblára jutáshoz, a tréner azonban hangsúlyozta: ezen a szinten már nincsenek egyszerű meccsek. Emlékeztetett arra, hogy a Kazany az első körből csoportelsőként jutott tovább – még akkor is, ha kikapott attól a Marseille-től, amelyet a váradiak hétvégén felülmúltak –, három nappal ezelőtt pedig legyőzte azt az orosz Volgogradot, amellyel a VSK az első körben csak döntetlent harcolt ki.
„Nagyon erős csapat, de van esélyünk ellene” – szögezte le Costrăş. A következő időszakban átnézi a videofelvételeket az oroszok korábbi mérkőzéseiről, azt azonban már most tudja, hogy több poszton is rendkívül veszélyesek. A Sintez kerete szinte teljes egészében hazai pólósokra épül – egyetlen idegenlégiósuk egy kiváló center, mégpedig az a Dusko Pijetlovics, aki éppen a váradiak szerb kapusának, Gojko Pijetlovicsnak az öccse.
A hétfői sorsoláson az is kiderült, hogy a váradiak által vasárnap legyőzött Szolnok a horvát Primorje Rijekával játszik majd, a szerb Radnicki Kragujevac a görög Vouliagmenit kapta, míg az olasz Pro Reccónak a címvédő szerb Crevna Zvezdán kellene átverekednie magát a főtáblára jutáshoz. A harmadik kör első mérkőzése október 26-án lesz, míg a visszavágót november 9-én rendezik.
A Várad hazai közönség előtt kezd, de pihenésre sok ideje nem marad, csütörtöktől hétfőig ugyanis a hazai pontvadászat második körmérkőzéses tornáján mártózik meg a bukaresti medencében. „Ez egy kicsit felborítja a programunkat, de ki kell tartanunk, alkalmazkodnunk kell ehhez a ritmushoz. Fontos, hogy senki ne sérüljön meg és némi pihenést is be tudjunk iktatni a Kazany elleni összecsapás előtt” – magyarázta a szakember.
Elkezdi a Steaua is a nemzetközi porondon
Az Európa Kupában érdekelt Steaua a BL-selejtezőkből kiesett orosz Volgograddal, a francia Montpellier-vel és a nápolyi Posillipóval került össze a hétfői sorsoláson. Mivel az idén kevesebb alakulat szerepel a sorozatban, így a második számú kontinentális kupa rögtön a második selejtezőkörrel indul.
„Figyelembe véve, hogy már négy éve nem szerepeltünk a sorozatban, természetes, hogy erős csoportba kerültünk. Ugyanakkor leendő ellenfeleink a hazai bajnokságuk második helyén zártak tavaly, mi pedig most fel vagyunk készülve, kezd kiforrni a csapategység, úgyhogy szerintem van esélyünk a továbbjutásra” – mondta lapunknak Ionuţ Angelescu, a bukarestiek edzője. Az október 25–27-én, Nápolyban rendezendő kvalifikációs tornán az oroszok számítanak favoritnak, de a hazai medence előnyét élvezve a Posillipo is veszélyes ellenfél lesz. A csoportból a legjobb két csapat jut tovább.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!