
Fotó: Biró István
Az öröm érthetõ, hiszen a bajnoki cím a dicsõség mellett azzal is jár, hogy a csapat egybõl a csoportkörben rajtol a Bajnokok Ligájában, így a CFR a Steaua után a második román csapat lesz, amelyik bekerül az európai futballelitbe.
Az ünneplés után csütörtökön már az óvatos optimizmus jegyében értékelték a bajnoki cím kiharcolását a Kolozsvári CFR vezetõi, akik a titulus idényrõl idényre történõ megõrzése mellett a Román Kupa hét végi elhódítását és a Bajnokok Ligája-csoportkörébõl való továbbjutást határozták meg közvetlen célként. Pászkány Árpád, a klub többségi részvénycsomagját 2001-ben felvásárló üzletember közölte: a szerdai bravúrral új korszak köszöntött be a hat évvel ezelõtt még a harmadosztályban szereplõ csapat életében. Bevallotta: nemzetközi szinten egyelõre nem számol kupagyõzelmekkel – szerinte romániai együttes a következõ 15 éven belül hiába fûz reményeket a BL-trófea megnyeréséhez –, a BL-csoportkörön való túljutást azonban reális elvárásnak tartja. „Minden lehetséges, hiszen egyetlen játékos születési bizonyítványában sem szerepel, hogy C osztályos vagy Bajnokok Ligája-színvonalú futballista. Sokak által másodkézbõl származónak, értéktelennek nevezett játékosaink bebizonyították, hogy képesek kiharcolni a román bajnoki címet” – szögezte le Pászkány Árpád, aki szerint az eddigiektõl eltérõen a jövõben nem a külföldi futballisták masszív leigazolására, hanem a jelenlegi keret egybekovácsolására koncentrálnak. Egyébként az állományfrissítésrõl, az erre szánt pénzkeret nagyságáról Iuliu Mureºan klubelnök a sajtótájékoztatón csak annyit árult el, hogy elõrehaladott tárgyalásokat folytatnak az argentin Sanchez Prette középpályás leigazolásáról.
Ioan Andone, a vasutascsapat trénere elárulta: 15 éves edzõi pályafutása során elõször a kincses városi klubnál érezte azt, hogy minden feltétel adott a sikerhez. „A nyugalomtól a megfelelõ anyagi háttéren át a játékosok odaadásáig és a szurkolói biztatásig minden adott a CFR háza táján” – értékelt a szakmai irányító, hozzátéve: jelenleg kizárólag a szombati kupadöntõre koncentrálnak.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.