Oprea úgy lett ötödik 17,22 méterrel, hogy ezen ugrásán kívül csupán egyetlen érvényes próbálkozása volt, négyszer pedig rontott. A sydneyi olimpia ezüstérmese keserűségét fokozta, hogy messze elmaradt élete legjobbjától (17,81), amelyet 2005-ben ugrott, és amellyel Pekingben olimpiai bajnok lett volna. Az amerikaiak öröme sem volt teljes csütörtökön, annak ellenére, hogy 400 méteren mindhárom érmet begyűjtötték. A szám aranyérmét LaShawn Merritt nyerte – mögötte a címvédő, az oszakai vb-n győztes Jeremy Wariner lett a második, David Neville pedig a harmadik –, a tengerentúliak azonban nagy csalódást okoztak a 4×100-as férfiváltó selejtezőjében, ugyanis a világbajnokok kiestek, mivel az utolsó váltásnál elejtették a botot. Hasonló sorsra jutott a címvédő brit váltó is, amelynek tagjai túlváltották magukat. A férfi 110 m-es gátfutás döntőjében a kubai Dayron Robles diadalmaskodott, míg női 200-on a jamaicai Veronica Campbell megvédte címét. A női 20 km-es gyaloglást az orosz Olga Kanyiszkina nyerte, gerelyhajításban pedig a cseh Barbora Spotakova lett olimpiai bajnok.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.