
A csíkszeredai Kelemen Zoltán a vancouveri olimpia után Szocsiban is jégre léphet. A műkorcsolyázás iránti elhivatottságát mutatja, hogy a jobb felkészülés érdekében Svájcba költözött, a versenyeken való részvétel költségeit pedig sokszor saját zsebből fizeti. Pályafutása második olimpiáján a kűrben négyfordulatos ugrást is bemutatna – elégedett akkor lenne, ha mindent megmutatna, amit tud.
2014. február 06., 15:322014. február 06., 15:32
2014. február 06., 20:372014. február 06., 20:37
– Hosszú út vezetett az olimpiáig?
– Minden Csíkszeredában kezdődött, amikor alig 5 éves voltam, és édesanyám elvitt a jégpályára. Gyermekként minden vágyam az volt, hogy hokis lehessek, de ahogy bekerültem a műkorcsolya világába, rájöttem, hogy megtaláltam a helyem.
Első lépéseimet Bogyó-Löffler Mária edzőnő egyengette, majd 17 éves koromban jött a nagy változás. Cornel Gheorghe lett az edzőm, ez fordulópont volt számomra. Ezt követően jutottam ki a nagy nemzetközi versenyekre, az Európa-bajnokságokra és a világbajnokságokra.
Nyolcszoros román bajnok vagyok, a Crystal Skate-versenyen sikerült többször dobogóra állnom, ebben az idényben meg is nyertem ezt a rangos romániai nemzetközi versenyt. Jelenleg Gheorghe Chiper és Linda Van Troyen az edzőm.
– Hogyan emlékezik vissza az előző olimpiára?
– Telik az idő, nehéz elhinnem, hogy már újra eltelt négy év. Szívesen gondolok vissza Vancouverre, nagy élmény volt 2010-ben ott lenni, szavakban nehéz leírni. Az egyetlen, ami szebbé tehette volna, ha sikerül bejutni a legjobb 24 közé, és korcsolyázni a szabadprogramban is. Az elmúlt években meggyőződtem arról, hogy keményebben kell dolgoznom, és nem szabad feladni soha a harcot, megmutatni, hogy képes vagyok tiszta programokat bemutatni. Szeretnék a szabad program, a kűr után maximális elégedettséggel lejönni a jégről, annak tudatában, hogy mindent megmutattam, amit tudok.
Kelemen Zoltán műkorcsolyázó
Kelemen Zoltán 1986. július 31-én született Csíkszeredában. Bár gyermekkorában jégkorongozó szeretett volna lenni, magával ragadta a műkorcsolya világa. A 2012-es Sheffieldben rendezett Európa-bajnokságon a 14. helyen végzett, de a tavalyi, Oberstdorfban rendezett Nebelhorn Trophyn elért hatodik hely is legalább olyan különleges a számára, hiszen ezzel szerzett jogot a szocsi játékokon való indulásra. 2010-ben részt vett a vancouveri olimpián, ahol a 29. helyen zárt. Kelemen Zoltán részvételével sorozatban negyedik téli olimpián indul csíkszeredai sportoló műkorcsolyázásban, 2002-ben és 2006-ban éppen mostani edzője, Gheorghe Chiper képviselte a román színeket. A 27 éves műkorcsolyázó az ötödik romániai műkorcsolyázó, aki ötkarikás játékokon jégre léphet.
– Hol és mennyit készült az szocsi olimpiára, kik fizették a felkészülést, kitől kapta a legtöbb támogatást?
– A felkészülésem Svájcban történt, az ottani klubnál. Ott dolgozom, ott keresem a kenyeret és egyben ott készülök a versenyekre. Két helyen is edzek, a dübendorfi és a zürichi-oerlikoni jégpályákon.
Rendszerint naponta 3 órát vagyok jégen, de ezek mellett sok a szárazedzés, az erőnléti felkészítő, illetve az edzéstervben szerepel heti 2-2 balettóra is.
Miután sikerült kiharcolnom az olimpián való indulás jogát, részben a Román Olimpiai Bizottság támogatott, a felkészülési költségek többi részét pedig én fizettem ki saját zsebemből.
Az edzőm az itteni klubon keresztül is segített, az évek során pedig mindig, amivel tudott, támogatott a Csíkszeredai Sportklub, ahová le vagyok igazolva.
Ezúton is szeretném nekik megköszönni, hogy támogattak, és hittek bennem. Csíkszereda vezetősége is mindig támogatott, amivel tudott, ők is mindig kiálltak mellettem.
– Mit láthatunk, várhatunk Öntől Szocsiban?
– Az összes triplaugrást be szeretném mutatni, a kűrben pedig a négyfordulatost, a kvadruplát is. A rövid programban a Sweet Charitytől a Rich Man\'s Frugra, a hosszú programban pedig a Audiomachine-tól a Breathe and Life zenéjére fogok korcsolyázni. Ebben a sportban az a gyönyörű és a borzasztó, hogy bármi megtörténhet. Az éremesélyesekre kitérve biztos vagyok benne, meglepetésekben lesz részünk.
Dobos László
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!