
A birkózás maradt a 2020-as tokiói olimpia programjában – döntött vasárnap a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A birkózás a fallabdával és a baseball/softballal szemben győzött a szavazáson. A birkózás 49, a közösen szereplő baseball/sofball 24, a fallabda pedig 22 voksot kapott. A mostani NOB-döntés a 2020-as mellett a 2024-es programban maradást is biztosítja.
2013. szeptember 09., 16:242013. szeptember 09., 16:24
„Sportágunk nem érdemelte meg, hogy ilyen sötét felhők gyűljenek fölé, de mindig is azt hangoztattam, hogy ez egy küzdősport, amely meg fog harcolni az olimpiai helyéért – mondta az MTI-nek Hegedüs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke. – Nagyon nehéz volt számunkra ez a pár hónap, és nagyon megviselt személy szerint engem is. Különösen örömteli ez a döntés, mivel néhány nap múlva kezdődik Budapesten a világbajnokság.\"
A 2020-as olimpia műsorának kialakítása a NOB végrehajtó bizottságának februári ülésével kezdődött, amelyen a testület tagjai az eddigi 26-ból 25 sportágat megtartásra, míg egyet – a birkózást – kivételre javasoltak. Az óriási nemzetközi visszhangot és felháborodást kiváltó döntést a NOB többek között azzal magyarázta, hogy a nemzetközi szövetségben (FILA) a női és a sportolói képviselet szinte teljesen hiányzott. Az első sokk után a FILA-ban lavinaszerű változások zajlottak le: megvonták a bizalmat az addigi elnök Raphael Martinettitől, és ideiglenesen, majd véglegesen is a szerb Nenad Lalovicsot bízták meg az elnöki teendőkkel.
A közvélemény által erősen kritizált szabályokon is változtattak, méghozzá a támadó birkózás segítésével. Megszüntették a kétperces meneteket és a golyóhúzásos sorsolásokat. Ezentúl kétszer három percet birkóznak majd a felek, a pontok összeadódnak, s a bírók intésekkel büntetik a passzivitást. A FILA ezek mellett úgy döntött, hogy a férfi és női birkózás közötti egyenlőtlenségek feloldása érdekében az olimpiai programban eddig szereplő hét-hét szabad- és kötöttfogású, illetve négy női súlycsoport helyett a jövőben, így már a 2016-os játékokon is minden fogásnem hat kategóriával szerepel majd.
A kedvező NOB döntés utáni első világbajnokságnak szeptember 16. és 22. között a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont. Magyarországnak eddig 54 olimpiai érmet hozott és 19 bajnokot adott a sportág.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
szóljon hozzá!