Hirdetés

Olimpia: Bode Miller nagy napja

Minden idők egyik legjobb amerikai alpesi sízője, Bode Miller szuperkombinációban felért a csúcsra a vancouveri olimpia romániai idő szerint hétfőn hajnalban zárult kilencedik versenynapján. A négyszeres világbajnok a kanadai játékok előtt mindössze két olimpiai ezüsttel rendelkezett, azokat is még 2002-ben, Salt Lake Cityben nyerte – négy éve Torinóban ugyanis nagy esélyesként csak egy ötödik helyig jutott.

Kiss Csaba

2010. február 23., 09:412010. február 23., 09:41

Visszavonulásának tavalyi megszellőztetését követően azonban újból megpróbálkozott az olimpiai arannyal, amire a szuperóriás-műlesiklásban elért második, valamint a lesiklásban szerzett harmadik helyével „melegített be”.

A kombináció második számában, a műlesiklásban Millernek ezúttal bejött a tőle megszokott kockáztatós menet, míg fő riválisa, a lesiklást követően vezető norvég Aksel Lund Svindal, kiesett a szlalom során.

Rengeteg lövőhibával tarkított versenyt hozott a női sílövők tömegrajtos 12,5 km-es száma: a német Magdalena Neuner két büntetőköre ellenére is az élen végzett, második aranyérmét szerezve Vancouverben.

A csíkszeredai Tófalvi Éva az első, számára hibátlan lövéssorozat után még a hatodik helyen állt, de utána fokozatosan visszacsúszott, és végül 24.-ként ért célba.

A férfiak 15 km-es tömegrajtos viadalának dobogójára csupa meglepetésember állhatott fel: a Világkupa-futamon csak kétszer győztes orosz Jevgenyij Usztyjugov mellett a francia Martin Fourcade és a szlovák Pavol Hurajt szerzett érmet.

A norvég Ole Einar Björndalen hétszer tévesztett célt, így ezúttal sem tudta megszerezni hatodik olimpiai aranyát, amellyel minden idők második legeredményesebb téli olimpikonja lenne.

Történelmet írt viszont a német Andre Lange és Kevin Kuske: a kettesbobosok küzdelmének nyertesei a sportágban elsőként lettek négyszeres olimpiai bajnokok.

A vezető Lange és társa Salt Lake Cityben a négyesek között nyert, míg négy éve Torinóban megvédte címét, továbbá a kettesek között is diadalmaskodott.

Eredmények, 9. versenynap.
Alpesi sí, férfi szuperkombináció:
1. Bode Miller (Egyesült Államok) 2:44.92 p,
2. Ivica Kostelic (Horvátország) 2:45.25,
3. Silvan Zurbriggen (Svájc) 2:45.32.

Sílövészet, férfi tömegrajtos 15 km:
1. Jevgenyij Usztyjugov (Orszország) 35:35.7 p,
2. Martin Fourcade (Franciaország) 10.5 mp hátrány,
3. Pavol Hurajt (Szlovákia) 16.6 mp h.

Sílövészet, női tömegrajtos 12,5 km:
1. Magdalena Neuner (Németország) 35:19.6 p,
2. Olga Zajceva (Oroszország) 5.5 mp hátrány,
3. Simone Hauswald (Németország) 7.2 mp h.
Síakrobatika, férfi krossz:
1. Michael Schmid (Svájc),
2. Andreas Matt (Ausztria),
3. Audun Grönvold (Norvégia).

Férfi kettesbob:
1. André Lange, Kevin Kuske (Németország) 3:26.65 p,
2. Thomas Florschütz, Richard Adjei (Németország) 3:26.87 p,
3. Alekszandr Zubkov, Alekszej Vovoda (Oroszország) 3:27.51.

Gyorskorcsolya, női 3000 m:
1. Ireen Wüst (Hollandia) 1:56.89 p,
2. Kristina Groves (Kanada) 1:57.14,
3. Martina Sablikova (Csehország) 1:57.96.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
Hirdetés