
„Ez egy beugró. Csak elszúrni lehet, itt még nem tudunk előnyt szerezni" – nyilatkozta az M4 Sportnak Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, miután benyújtották első pályázati anyagukat a 2024-es nyári ötkarikás játékok megrendezésére.
2016. február 18., 16:152016. február 18., 16:15
2016. február 18., 18:112016. február 18., 18:11
Tájékoztatása szerint ebben még nem szerepelnek olyan konkrétumok, amelyeket ne lehetne utólag módosítani, de a felvázolt tervek már most is a nemzetközi testület által szorgalmazott gazdaságossági és fenntarthatósági szempontokat követik. „Nagy lehetőséghez érkeztünk, úgy gondolom, hogy jó úton járunk\" – vallja Borkai.
Magyarország, mint ismert, Budapest révén pályázik, de sikere esetén például a román határhoz közel eső Debrecen és Szeged is fogadna versenyeket. Az Agenda 2020 reformprogram elvei szerint nagymértékben támaszkodnak már meglévő intézmények, illetve az ideiglenes létesítmények használatára, miközben a szükséges fejlesztések közül több az olimpiától függetlenül is megvalósulna.
De nem csak a budapesti pályázat van összhangban a nemzetközi bizottság (NOB) reformprogramjával, hanem a rivális Párizs, Róma és Los Angeles is ezen elvek alapján dolgozta ki projektjét. A kaliforniai város – amely már 1932-ben és 1984-ben is befogadta az ötkarikás játékokat – már most fejlett infrastruktúrával rendelkezik, ezért az olimpiától függetlenül is tervezett fejlesztéseken túl nincs szükségük további beruházásra.
Pályázatuk fontos részét képezi az Inglewoodban épülő új amerikaifutball-stadion, amelynek tulajdonosával a szervezők szeretnének közösen dolgozni azon, hogy azt az ötkarikás játékokkor is használhassák. Az Egyesült Államok keleti partján fekvő metropolis a visszalépő Boston helyett „ugrott\" be. Leadott pályázata pedig hangsúlyozza, hogy a napenergia felhasználásával a 2024-es lehet az első energiatakarékos olimpia az ötkarikás játékok történelmében.
A francia főváros – amely 1900-ban és 1924-ben rendezett olimpiát – sem tervez drága építkezéseket, hiszen a versenyhelyszínek 95 százaléka már készen van, a többit pedig minimális befektetéssel létrehozott ideiglenes létesítménnyel oldanák meg. Az amerikaiakhoz hasonlóan a párizsi játékok szervezői is hangsúlyozzák, hogy ezek többsége a majdani olimpiai falutól mintegy félórányi távolságra lennének.
Róma – amely 1960-ban volt házigazda – az ókori helyszíneivel csábít, mert a pályázatukat vezető korábbi Ferrari-elnök, Luca di Montezemolo szerint náluk a látogatók „kezükbe vehetik a kultúrát\". A játékok hivatalos dalát a világhírű zeneszerző, Ennio Morricone készítné el. Az olaszországi helyszínek felkészültségét hetven százalékosnak tartják, így mintegy 2,1 milliárd eurót fordítanának még fejlesztésekre. Az ideiglenes létesítmények költségeinek nagy részét viszont a NOB-hozzájárulás fedezné.
A benyújtott projektet alapján a nemzetközi testület elnöke, Thomas Bach „lenyűgöző\" versenyre számít. Úgy véli, mind a négy rendkívül erős jelentkezés. „Jó látni, hogyan építették be a városok az olimpiai projektet az országos és regionális hosszú távú fejlesztési terveikbe\" – nyilatkozta a német sportvezető a NOB hírlevelében. A 2024-es nyári ötkarikás játékok helyszíneit 2017 szeptemberében, Limában hirdetik ki.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!