Hirdetés

Olasz villámper bundaügyben

Július 9-ére várják az első ítéleteket Rómában, az Olimpico stadion egyik tárgyalótermében ma kezdődik az olasz labdarúgás eddigi legnagyobb pere. A vádlottak listáján huszonhat személy és négy klub szerepel. A Juventus Torino, az AC Milan, a Lazio Roma és a Fiorentina csapatát az alsóbb osztályokba sorolás fenyegeti, ha beigazolódik, hogy részt vettek meccsek elcsalásában. Az első döntések július 7–9. között várhatók.

Gazda Árpád

2006. június 29., 00:002006. június 29., 00:00

A tárgyalást a nápolyi ügyészség kétéves nyomozásának eredményeként hirdették meg, melyet májusban tárt nyilvánosság elé az olaszországi sajtó, amely több lehallgatott telefonbeszélgetés birtokába jutott. Ezeken a felvételeken Luciano Moggi, a Juventus volt főigazgatója, a kétes ügyletek kulcsfigurája bírókat rendel csapata Bajnokok Ligája-, illetve Serie A-s összecsapásaira. A kivizsgálás tizenkilenc élvonalbeli találkozót érint, ezeknek kapcsán negyvenegy személyt idéztek be. Moggi mellett vád alá helyezték Diego és Andrea della Vallét, a Fiorentina tulajdonosait, Claudio Lotitót, a Lazio elnökét és Adriano Gallianit, az AC Milan alelnökét, az Olasz Labdarúgó-liga lemondott vezetőjét. Rajtuk kívül az Olasz Labdarúgó-szövetség három, a játékvezetőket kinevező bizottság öt tagja, valamint nyolc játékvezető és két partjelző áll bíróság elé.
Az olasz sporttörvény csalás esetén kétféle érintettséget határoz meg. Közvetlen felelősség esetén a bundázással vádolt klubokat viszszaminősítik egy alsóbb osztályba, ha pedig közvetett vagy feltételezett vétség áll fenn, a büntetés vagy visszaminősítéssel vagy pontlevonással jár a soron következő idényben. A július 9-ére várt döntések megfellebbezése esetén a villámperben július 20-án hirdetik ki a végső határozatot. A sietség egyik oka, hogy az olasz szövetségnek július végéig kell leadnia az UEFA-nál az európai kupaküzdelmekbe nevezett csapatok listáját. Közben a botrány kirobbanása óta először, egy tévéműsorban nyilatkozatot adott Luciano Moggi, aki elmondta, megszégyenítve, meghurcolva érzi magát, és azt is nehezményezte, hogy a vádlottakat „szörnyként” kezelik. Mediafax
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés