
A kajakosoknál 15 férfi és 8 nő, a kenusoknál pedig 10 férfi és 2 nő képviseli a magyar színeket a Duisburgban csütörtökön kezdődő, 40. gyorsasági kajak-kenu-világbajnokságon. Storcz Botond szövetségi kapitány 8-10 dobogós hellyel lenne elégedett.
2013. augusztus 28., 16:582013. augusztus 28., 16:58
A szakvezetés mind a négy szakágban érmet vár a versenyzőktől. Női kajakban – immár hagyományosan – minden számban éremre pályázhatnak a magyar versenyzők. London kétszeres olimpiai bajnoka, Kozák Danuta a játékok után egyesületet és edzőt váltott, s úgy tűnik, nem döntött rosszul, hiszen a két idei válogatón ő volt az egyedüli, aki mindkétszer hozni tudta a tőle megszokott színvonalat.
Az újpestiek versenyzője mindkét K-1 500 métert megnyerte, és ezzel nem csak egyesben szerzett indulási jogot, nem kellett izgulnia csapathajós helyéért sem, ráadásul a 200-as váltóban is szerep vár rá. Az 500-as négyesnek rajta kívül a tavaly Londonban szintén aranyérmes Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina, valamint Vad Ninetta lesz a tagja.
A 31-szeres világbajnok Kovács Katalin teljesítménye hullámzó volt a válogatókon, ettől függetlenül ötkarikás bajnok párjával, Dusev-Janics Natasával 500 és 200 méteren is harcba szállhat majd az újabb vb-aranyakért. Az immár győri Janics az Eb-hez hasonlóan ismét négy számban szerepel, a két páros mellett K-1 200 méteren és a váltó tagjaként is vízre száll.
Kijelenthető, hogy a férfi kajak szakág kikerült abból a hullámvölgyből, amelybe néhány éve került, bizonyította ezt a tavalyi olimpia eredményessége. Dombi Rudolf és Kökény Roland Londonban aranyérmet szerzett 1000 méteren, s bár a júniusi portugáliai kontinensviadalon – a körülményeknek is áldozatul esve – csak ötödikek lettek, most nagyon fogadkoznak, hogy Duisburgban visszatérnek a csúcsra.
A férfi kenusok között több számban is van magyar éremesély, elsősorban a pekingi olimpiai bajnok Vajda Attila és a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kettős révén. Bár Vajda a tavalyi olimpián és az idei Eb-n lemaradt a dobogóról, a kezében mindig ott van a győzelem lehetősége.
A németországi regatta nagy valószínűséggel Storcz Botond utolsó versenye lesz szövetségi kapitányként, a szerződése ugyanis szeptember 30-án lejár. Érdekesség, hogy a kajakosként háromszoros olimpiai bajnok szakember első felnőtt vb-je versenyzőként az 1995-ös duisburgi volt. A kajak-kenu világbajnokság hétvégi döntői élőben lesznek láthatók és hallhatók az M1-en és a Kossuth Rádióban.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!