
A Ferencváros női kézilabdacsapata vasárnap este 26-24-re győzött a lengyel Lublin vendégeként a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.
2013. november 04., 15:282013. november 04., 15:28
A két csapat október 20-ai dabasi összecsapásán a zöld-fehérek 40-25-re nyertek, és az idegenbeli meccset is kiválóan kezdték, mivel hét perc elteltével 5-1-re vezettek. Ezután azonban több helyzetet is kihagytak, így a lengyelek három perc alatt felzárkóztak egy gólra. A folytatásban magabiztosan őrizte vezetését az FTC, de háromgólosnál nagyobb előnyt nem tudott kialakítani.
A második félidőben sem tudott meglépni a magyar csapat, szoros volt az állás, sőt a hajrában, 23-23-nál egyenlítettek a hazaiak, de a legvégén a magyar csapat fontos gólokat szerzett, és Tomori Zsuzsanna hét, valamint Kovacsicz Mónika öt góljának is köszönhetően megnyerte a mérkőzést.
A B csoport másik találkozóján a Buducsnoszt Podgorica hazai pályán 22-15-re nyert a Midtjylland ellen, így a Fradi és a dán csapat 6-6, a montenegrói 2, a lengyel együttes pedig pont nélkül áll.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!