Hirdetés

Nyerő döntetlen

Románia női kézilabda-válogatottja hazai pályán 24-24-es döntetlent játszott Svédországgal a világbajnoki selejtezők visszavágóján, ám idegenbeli, 25-16-os győzelmének köszönhetően kijutott a decemberi, franciaországi vb-re.

Gazda Árpád

2007. június 11., 00:002007. június 11., 00:00

A Râmnicu Vâlcea-i visszavágó legeredményesebb játékosa Valentina Elisei Ardean lett 13 találatával. „Tudat alatt ott dolgozott a lányokban, hogy a nagyarányú svédországi sikerrel már bebiztosították a továbbjutást, ezért lett jóval szorosabb a vâlceai mérkőzés, ám a végeredmény ugyanaz: kijutottunk a vb-re, ahol minimum a döntőbe jutás a cél” – nyilatkozta Gheorghe Tadici szövetségi kapitány, aki legutóbb a világbajnoki ezüstéremig vezette a román válogatottat.

A selejtezők meglepetését Dánia kiesése jelentette. Az utolsó három olimpián aranyérmes együttes a hazai 30-30-as döntetlent követően 28-24-re kikapott Ukrajnában, így nem vehet részt az ötkarikás kvalifikációs vb-n, és így nem lesz ott Pekingben.

A 24 csapatos világbajnokság csoportsorsolását június 20-án Párizsban rendezik. Korábban 16 válogatott harcolta ki a részvételt: Franciaország rendezőként, míg Oroszország címvédőként. Az európai kontinensről még Norvégia, Németország és Magyarországnak nem kellett selejtezőt játszania. Ázsiából Kína, Japán, Dél-Korea és Kazahsztán, Afrikából Angola, Tunézia és Kongó, Amerikából Argentína, Brazília, a Dominikai Köztársaság és Paraguay jutott ki. A fennmaradó nyolc helyre hét európai és egy óceániai gárda jut. Az európai selejtezőből Románia és Ukrajna mellett Ausztria, Spanyolország és Lengyelország lett vb-résztvevő. A Hollandia–Horvátország (az első meccs eredménye 24-27) és a Macedónia–Fehéroroszország (26-21) találkozó lapzárta után ért véget.

Hírösszefoglaló

Magyar siker Litvániában

Magyarország férfi kézilabda-válogatottja 28-23-ra nyert Litvánia otthonában az Európa-bajnoki selejtezők első összecsapásán, míg Románia 36-25-re kikapott Svédország vendégeként. Skaliczky László együttese szombaton, míg Lucian Râºniþã gárdája vasárnap játssza a visszavágókat, amelyeken eldől, kik vehetnek részt a jövő januári Eb-n.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés