
2012. július 30., 08:252012. július 30., 08:25
A meccs főszereplője azonban Dragoş Istrate játékvezető volt, akin a moldvai csapat egy, a CFR pedig három büntetőt is számon kért.
Ioan Andone, a CFR edzője is elismerte, hogy aggasztja csapatának gyenge védekezése, főleg a szerda esti, Slovan Liberec elleni Bajnokok Ligája-selejtező tükrében. „A játékosok gólokat akarnak lőni, de nem gondolnak arra, hogy kaphatunk is. A második félidőben most is uraltuk a mecscset, ugyanúgy, mint a Medgyes ellen, de a bíró kétszer is tévedett, amikor nem ítélt büntetőt a javunkra” – vélte a kolozsvári tréner, aki szerint a konkurencia is nyomasztóan hat egyes játékosaira, hiszen 29-en versengenek a kezdőbe kerülésért.
A csehek elleni BL-párharcra a CFR – kellő számú, saját nevelésű futballista hiányában – csak 23 játékost nevezett, ebből négyen kapusok. Nem került be az eltiltás miatt amúgy sem bevethető Maftei és Piccolo, valamint Hora, Panin, Godémeche és Rui Pedro sem.
A favoritok közül a Steaua hétgólos, fordulatos meccset nyert az Astra ellen, de a táblázatot egyelőre a szintén hatpontos Pandurii vezeti medgyesi győzelmének köszönhetően.
Liga 1, 2. forduló: Brassói FC–CS Turnu Severin 2-1 (Buga 2., I. Popa 83., ill. Joel Thomas 58.), Ceahlăul Piatra Neamţ–Kolozsvári CFR 2-2 (Ichim 29., Tolimir 66., illetve Kapetanosz 20., Maftei 77.), Medgyesi Gaz Metan–Pandurii Târgu Jiu 0-2 (Nistor 15., Ibeh 70.), Astra Ploieşti–Steaua 3-4 (Enache 12., 38., Junior Morais 48., illetve Tănase 19., Martinovics 21., Rusescu 62., Rocha 67.), FC Vaslui–Petrolul Ploieşti 3-0 (Sânmărtean 21., Sburlea 70., M. Niculae 82.). A Kolozsvári U–Besztercei Gloria és a Dinamo–CSMS Iaşi mérkőzés lapzárta után ért véget. Ma: Concordia Chiajna–Konstancai Viitorul (Digi Sport 1, 18.30), Galaci Oţelul–Rapid (Antena 1, Dolce Sport 20.20).
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.