Hirdetés

Novák Eduárd marad a Román Kerékpáros-szövetség elnöke

Novák Eduárd vezetheti a következő négy évben a Román Kerékpáros-szövetséget, miután pénteken újraválasztották a szövetség elnökének a Kovászna megyei Bálványoson tartott tisztújító közgyűlésen.

2017. február 11., 10:592017. február 11., 10:59

Novák Eduárd Facebook-oldalán jelentette be győzelmét. „Ötórás vitát követően újraválasztottak a Román Kerékpáros-szövetség elnökének. Köszönöm mindenkinek a támogatást, és ígérem, hogy a következő négy évben a román kerékpározás felkerül az európai térképre” – írta az elnök, akit az Agerpres idézett. 

Novák Eduárd 1976-ban született Csíkszeredában. Ötszörös parakerékpáros világbajnok, Románia egyetlen paralimpiai bajnoka és a Tusnad Cycling Team menedzsere. 2013-2016 között vezette a Román Kerékpáros-szövetséget. 

Novák tervei között szerepel a sportminisztériumtól éves finanszírozást nyerni a 2017–2020-as olimpiai és paralimpiai ciklusra, 2017-ben 50 ezer eurónyi támogatást szerezni a szövetségnek, majd ezt az összeget évente 25 százalékkal növelni. Emellett legkevesebb egy férfi és egy női országúti kerékpáros, egy hegyikerékpárost juttatna ki a 2020-as tokiói olimpiai játékokra és legkevesebb három férfi- és egy női kerékpárost a tokiói paralimpiai játékokra. A 2020-as olimpián minimum egy olimpiai érem megszerzését tűzte ki célul a szövetségi elnök. 

Emellett fejlesztené az összes kerékpáros sportágat az országban, a gyerekek nevelésére és a leigazolt sportolók számának növelésére is nagy hangsúlyt fektetne a következő négy évben. A sportolók mellett Novák az edzők, a szerelők, a menedzserek és az orvosi személyzet képzését is kifejezetten fontosnak tartja. További tervei között szerepel egy nemzetközi szintű fedett versenypálya építése valamint a Románia körverseny újraindítása. 

Az elnök hozzátette, Romániában és Kelet-Európában egyedinek számító kerékpár-akadémia indításán dolgozik. Novák ellenjelöltje Viorel Florin Grosu és Nicolae Plugaru volt. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés