
Fotó: Rompres
2007. május 21., 00:002007. május 21., 00:00
Mitől bizonyult sikeresnek a korábbi vezetés lecserélését célzó kísérlet?
Azt hiszem, az idő nekem dolgozott. A klubvezetők többsége megelégelte, hogy az elmúlt nyolc évben az ígéretek ellenére semmi sem történt, ugyanakkor a vesztes elnökválasztásnak mégiscsak volt valami haszna. Olyan módon sikerült módosítani az alapszabályt, hogy csak azoknak a kluboknak legyen szavazati joguk, amelyek legalább egy csapatot működtetnek valamelyik bajnokságban. A 48 bejegyzett klubból így 33 maradt „játékban”, s közülük sokat meg tudtam győzni arról, hogy ez így nem mehet tovább. Mondhatni saját fegyverével győztem le az ellenfelemet, hi-szen az előző vezetés éppen a szavazógépezet szélesítése érdekében szorgalmazta a látszatklubok megteremtését.
Milyen érveket sorakoztatott fel, mit ígért megválasztása esetére?
Az egyik legfőbb érvem annak a kilenc felcsíki klubnak a megteremtése és működtetése, amelynek keretében több mint 350 gyerek hokizik. Ugyanakkor nem ígértem, hanem vállaltam: négy műjégpálya felépítését, valamint a szabályok betartását. Az utóbbi talán nehezen értelmezhető, de tudni kell, hogy elmúlt években hihetetlen zűrzavar uralkodott a hazai hokiban. A klubok többsége Eduard Panã főtitkár szavát tekintette mérvadónak, ami sok esetben nem talált a szövetség alapszabályában rögzítettekkel. Meg kell teremteni a normalitás állapotát a hazai jégkorongozásban.
Hogyan alakult a szavazás?
Tizennyolc klub szavazott rám, de mivel titkos volt a voksolás, csak az előzetes ígéretek és magánszámításaim alapján feltételezem, hogy köztük volt a már említett kilenc felcsíki, négy csíkszeredai, két gyergyószentmiklósi, egy-egy kézdivásárhelyi és brassói, valamint két galaci. Tizennégyen Eduard Panára szavaztak, egy szavazat pedig érvénytelen volt. A brassói és két galaci voks nemcsak azért roppant értékes, mert nélkülük nem nyertem volna, hanem azért is, mivel az előzetes lobbizás során azzal ijesztgették a román klubokat, hogy elrabolom a román hokit, és Csíkszeredába költöztetem.
És nem költözteti?
Persze, hogy nem. Nekem ugyan jóval kényelmesebb lenne, de egy szövetségnek ott a helye, ahol a finanszírozásáról döntenek, azaz a kormány és a minisztériumok közelében, valamint ott, ahol a potenciális szponzorok, a multinacionális cégek székhelye van.
Eduard Panã a román hoki „örök főtitkárának” számít, most viszont ellenfele volt az elnökválasztásban? Marad a helyén, vagy teljesen új csapatot költöztet a szövetségbe?
Panã jelezte, hogy lojális tudna lenni hozzám, ám az új szövetségi apparátus összetételéről csak szerdán döntök. A szakmai munkát mindenesetre szövetségi edzői minőségben Basa Jánosra kívánom bízni, várom a csíkszeredai szakember válaszát.
Eddigi klubjának, a Csíkszeredai HC-nak milyen sorsot szán az elkövetkezőkben?
Az alapszabály értelmében felfüggesztem a klubelnöki tisztségemet, megbízható emberek gondjaira bízom a HC-t, amíg a szövetség elnöke leszek.
Prioritásai között szerepel-e a közös magyar–román jégkorongbajnokság elindítása?
Ha erre tömeges igényt tapasztalok, természetesen képviselni fogom az ügyet. De ha egy pillanatra lehunyom a szemem, egyelőre csak négy új pályáról, korrekt bíráskodásról és tiszta bajnokságról álmodom.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.