2012. július 10., 06:392012. július 10., 06:39
„A mostani ötletpályázat célja elsősorban városépítészeti, közlekedési kérdések tisztázása volt” – mondta Nagy Ervin országos főépítész, a bírálóbizottság elnöke, aki szerint egyetlen pályamű sem tudott a terület egészére teljes, kifogástalan megoldást kínálni, ezért nem osztottak ki első díjat.
A pályaművek alapján ugyanakkor a bírálóbizottság azt állapította meg, hogy a tervezési program megvalósítható a területen. Az ötletpályázaton részt vett tervezőknek nemcsak a Budapesti Olimpiai Központ rekonstrukcióját, hanem egy egész városrészt, a Keleti pályaudvar, Stefánia út, Dózsa György út és Puskás Ferenc Stadion metróállomás közötti területet kellett megtervezniük úgy, hogy a 2016-ra felépülő nemzeti labdarúgó-stadion városépítészeti és közlekedési szempontból is tökéletes helyre kerüljön. Vígh László kormánybiztos, a bírálóbizottság társelnöke elmondta, a beruházás következő lépése az építészeti tervpályázat kiírása lesz, ez kora ősszel várható.
A kormány áprilisban jelentette be, hogy a Puskás Ferenc Stadion a helyén marad, s mellé egy új nemzeti stadion épül. Az elképzelések szerint a kiviteli tervekkel 2014-re, míg az aréna építésével 2016-ra készülhetnek el.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.