
Kettős Mercedes rajt-cél győzelem, néhány izgalmas csata, és Lewis Hamilton újabb – sorozatban negyedik, pályafutása 26. – első helye: így összegezhető a 2014-es Forma–1-es idény első európai futama, a vasárnap megrendezett barcelonai Spanyol Nagydíj.
2014. május 11., 19:002014. május 11., 19:00
Már a szombati időmérő is a teljes Mercedes-hegemónia jegyében telt, az első rajtkockát Hamilton, a másodikat csapattársa, Nico Rosberg szerezte meg. A harmadik helyről Daniel Ricciardo (Red Bull) rajtolhatott.
Ricciardo csapattársa, a négyszeres világbajnok, címvédő Sebastian Vettel autója műszaki hiba miatt leállt, így a német pilóta nem tudott gyors kört teljesíteni. A Red Bull versenyzője emiatt a 10. időt érte el, de csak 15. helyről rajtolhatott, mivel váltócserét hajtottak végre az autóján, márpedig a szerkezetnek hat futamot kellene kibírnia a szabályok szerint.
A rajtot követően a két Mercedes megőrizte pozícióját, Ricciardo viszont „elaludt”, így a negyedik helyről induló Valtteri Bottas (Williams) feljött a harmadik helyre. A Red Bull ausztrálja ezt fölöttébb sérelmezte, ezért megpróbálta visszaszerezni a harmadik helyet, a finn azonban hosszú időn keresztül sikerrel verte vissza a támadásait.
Eközben Vettel is próbálta előre verekedni magát, miután a harmadik körben Magnussennel (McLaren–Mercedes) koccant, a 1. körben a 13. helyre küzdötte föl magát. Az élen mindeközben Hamilton lassan, de biztosan növelte előnyét Rosberggel szemben.
Vettel az első kerékcserét nagyon jól abszolválta, így a 20. körre már a 9. helyen száguldott. Rosberg viszont Hamilton kerékcseréjét követően megpróbálta a lehető legtovább kitolni a kiállást, hogy elhappolja csapattársától az első helyet, övé volt a leggyorsabb kör, a brit azonban nagyon beletaposott, a 21. körben ő is megfutotta a leggyorsabb kört, így Rosberg nem tudott annyi előnyt összeszedni, hogy átvegye tőle a vezetést.
A 25. kör a Ferrariról szólt: Räikkönen elvette az 5. helyett Grosjeantól (Lotus), majd Alonso is megelőzte a franciát.
Vettel lassan araszolt előre, már a hatodik helyen haladt. Hamilton szerelői közben kisebb bakit követtek el az utolsó kerékcserénél, így Rosberg hozott rajta néhány másodpercet, és a verseny utolsó negyedében egyre közelebb került hozzá.
Komolyabb izgalmat azonban egyelőre a hatodik helyért zajló küzdelem hozott, Alonso ugyanis megérkezett Vettel nyakára. Azonban nem a spanyol előzött, hanem a német címvédő: lazán előzte Alonso csapattársát, Räikkönent, átvéve az ötödik helyet.
A vége előtt két körrel Räikkönennek csapattársát is el kellett engednie, de az igazán komoly csata az első helyért zajlott, miután Rosberg megérkezett Hamilton nyakára. A brit azonban nem engedte elvenni a győzelmet, német csapattársa csupán a második helyen futott be, a dobogó harmadik fokára végül Daniel Ricciardo állhatott fel, a negyedik pedig a hatalmasat autózó Vettel lett.
„Köszönöm a csapatnak, hihetetlen munkát végeztek idén, rengeteget jelent első spanyolországi győzelmem. nem voltam elég gyors, Nico gyorsabb volt, sokat küszködtem az autó egyensúlyával, de végül sikerült megoldanom a gondokat” – mondta a futam után Hamilton az interjút készítő egykori csapatfőnöknek, Eddie Jordannek. Rosberg kissé csalódottan jegyezte meg: ha egy körrel hosszabb lett volna a futam, valószínűleg sikerült volna megelőznie csapattársát.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!