Hirdetés

Nigéria az olimpián, megvan az amerikai keret

Az orosz, a litván és a nigériai férfi kosárlabda-válogatott szerezte meg az első három helyet a caracasi olimpiai selejtezőn, és ezzel együtt a londoni indulási jogot. A 12 csapatos venezuelai tornán a veretlenül záró orosz együttes, valamint a Dominikai Köztársaság elleni elődöntőt nagyon simán (109:83) megnyerő Litvánia továbbjutása sem volt meglepetés, az afrikai csapaté annál inkább.

Boros Miklós

2012. július 10., 06:402012. július 10., 06:40

Nigéria a csoportkörben Litvániát verte 86:80-ra, a negyeddöntőben pedig Görögországot 80:79-re, Ade Dagundoro három másodperccel a lefújás előtt értékesített büntetőivel. Az elődöntőben ugyan Oroszország 85:77-re megverte Nigériát, a harmadik helyért folyó meccset azonban az NBA-t is megjárt Ike Diogu (25 pont, 10 lepattanó) vezérletével hozta a csapat Dominika ellen. A görögök mellett a negyedik európai csapat, Macedónia is már a legjobb nyolc között elbukott (76:86 Dominikával).

Az olimpiai kosártorna kapcsán megtörtént a leginkább várt kerethirdetés, a korábbi 17 tornából 13-at megnyerő Egyesült Államok válogatottja ezúttal is a tengerentúli profi liga (NBA) ászaira épül. A negyedik nagy tornájára készülő Mike Krzyewski szövetségi kapitány 12-es keretében öten maradtak a pekingi győztesek közül, másik öt játékos pedig a két évvel korábbi világbajnoki cím megszerzésében játszott főszerepet, újoncnak csupán James Harden és Blake Griffin számít. LeBron James és Carmelo Anthony viszont már harmadik olimpiáján szerepelhet, ők tagjai voltak az Athénban csupán bronzérmes csapatnak is. Több szupersztár is sérülés miatt maradt le a címvédés lehetőségéről: Dwyane Wade (Miami Heat) egész évben sérülésekkel bajlódott, és az NBA-döntő után nem vállalta az egész nyaras felkészülést, Chris Bosh (Miami) hasfalhúzódással küszködik, Dwight Howard (Orlando Magic) hátproblémái miatt már a rájátszásban sem játszott, Derrick Rose (Chicago Bulls) pedig térdszalagszakadása miatt ebben az évben már nem játszhat. Az idei drafton elsőként kiválasztott Anthony Davis (New Orleans Hornets) bokasérülése miatt már az edzőtáborban dőlt ki.

Az olimpiai torna csoportbeosztása, A csoport: Argentína, Franciaország, Nigéria, Litvánia, Tunézia, Egyesült Államok. B csoport: Spanyolország, Kína, Ausztrália, Oroszország, Brazília, Nagy-Britannia.

Az amerikai keret: Kobe Bryant (Los Angeles Lakers), James Harden, Russell Westbrook, Kevin Durant (Oklahoma City Thunder), Blake Griffin, Chris Paul (Los Angeles Clippers), Deron Williams (Brooklyn Nets), Carmelo Anthony, Tyson Chandler (New York Knicks), LeBron James (Miami Heat), Andre Igoudala (Philadelphia 76ers), Kevin Love (Minnesota Timberwolves).

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés