Hirdetés

Nicolae Stanciué az új román és belga átigazolási csúcs

Belgiumba utazott hétfőn Nicolae Stanciu, hogy aláírja öt évre szóló szerződését az Anderlecht labdarúgó-együttesével, amely végül mind a román, mind a belga bajnokságban rekordösszegnek számító 9,8 millió euróért igazolta őt át a Steauától.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. augusztus 29., 17:162016. augusztus 29., 17:16

A vasárnap este bejelentett megállapodás értelmében a történelem legtöbb belga bajnoki címét elhódító belga egyesület első körben 4 milliót fizet ki érte a bukaresti együttesnek, majd tíz hónapon belül további 3,8 milliót, míg az utolsó kétmillió eurót akkor utalja, ha a középpályás a következő két szezon során a játékidő legalább ötven százalékát a pályán tölti.

George Becali klubtulajdonos emiatt nem aggódik, mert meggyőződése, hogy a 23 éves román futballista új csapata sztárja lesz, és nem véletlenül fizettek ki érte annyi pénzt. Az átgazolási összegek tekintetében egyébként eddig is a Steaua vezette a hazai toplistát Vlad Chiricheș (9,5 millió euróért a Tottenhamhoz) és Florin Gardoș (6,8 millióért a Southamptonhoz) révén; a Liga 1-ből külföldre igazolt tíz legdrágább romániai futballista mindegyike bukaresti együttestől szerződött el. A DigiSport többnyire 2007 utáni szerződéseket felsorakoztató összetettjében helyet kapott Gheorghe Hagi is, akiért a Real Madrid már 1990-ben 4 millió eurónak megfelelő összeget fizetett a Steauának.

Stanciun kívül az Anderlechtben szerepel még Alexandru Chipciu is, de az évek során már több romániai labdarúgó is megfordult a brüsszeli csapatban, köztük a válogatott Selymes Tibor, aki a Het Nieuwsbladnak nyilatkozva kicsit borsosnak tartotta a Becali által kért árat, de Stanciunak szerinte megvan a technikája, gyorsasága és jó passzjátéka ahhoz, hogy egy éven belül az Anderlecht legjobbja legyen.

„A közönség lélegzetét visszafojtva követi őt, amikor nála van a labda. Nem hiszem, hogy a nyomás problémát okozhat neki, mert a Steauánál már megszokta, hogy minden tekintet őt figyeli\" – tette hozzá. Mircea Rednic a belga együttes svéd legendájához, Par Zetterberghez hasonlította, mert szerinte képes meglátni a mások által figyelmen kívül hagyott réseket, és könnyedén talál célba. „Igazi profi. Még egy picit gyorsabb is, mint a svéd volt\" – magyarázta a belgák érdeklődésére a Standard Liege kispadján is megfordult román edző.

Tătărușanu megsérült

Stanciu egyenesen a román válogatott mogoșoaiai edzőközpontjából utazott el Belgiumba, Christoph Daum szövetségi kapitány pedig csak azzal a feltétellel engedte őt el, hogy még aznap vissza is utazik. A szeptember 4-ei, Montenegró elleni világbajnoki selejtezőmérkőzést megelőző csapatösszetartás hétfő késő délután lesz, ám már kiderült, hogy a német szakember nem számíthat első számú kapusára, Ciprian Tătărușanura, aki a Fioretina vasárnapi meccsén megsérült: enyhe agyrázkódás miatt az olasz orvosok nem engedték őt repülőre szállni, és öt nap teljes pihenőt írtak elő a számára.

Ilyen körülmények között Daumnak egy újabb hálóőrt kellett behívnia Pantilimon és ifj. Silviu Lung mellé, és bár többen a Steaua-kapus Florin Nițát várták a keretbe, a szakember választása végül a Chiajna kapusára, Cristian Bălgrădeanra esett. A bukarestiek ugyanis szerdán 21 órakor pótolják be a Iași ellen korábban elmaradt Liga 1-es mérkőzésüket, de a felnőtt és korosztályos válogatottba meghívott futballistáik mellett még három sérültjük is van, ezért nem bánják, hogy helyzetüket megértve Daum nem hívta meg harmadik kapusnak Nițát.

A bukarestiek, mint ismeretes, a hétvégi hatodik fordulóban átvették a vezetést az élvonalbeli labdarúgó-bajokság összetettjében. Ezen nem változtathat a hétfői Botoșani–Marosvásárhelyi ASA összecsapás, mint ahogyan a Craiova 2-1-es, Viitorul elleni sikere vagy a Giurgiui Astra Voluntari elleni 1-1-es döntetlenje sem befolyásolta vasárnap este.

Fiatalítás Magyarországon

Magyarországon, hétvégén már nem is rendeztek bajnoki fordulót, Bernd Storck szövetségi kapitány ugyanis már egy hete megkezdte a felkészülést a Feröer-szigetek elleni világbajnoki selejtezőre. Vasárnap már a külföldi pontvadászatokban szereplő futballisták is elkezdtek csatlakozni a telki központban edző válogatotthoz, amelynek soraiban – mint ismeretes – most olyan újoncok is vannak, mint Bognár István (DVTK) és Kálnoki-Kis Dávid (Újpest).

Azt még a német szakember is hangsúlyozta, hogy ez pályafutása legfiatalabb gárdája, de meggyőződése, hogy ez szolgálja leginkább a magyar futball hosszú távú érdekeit és céljait. A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja által idézett Storck rámutatott, hogy a fiatalítás már az Európa-bajokság előtt elindult – Vanczák vagy például Leandro „lecserélésével\" –, a kontinenstorna után pedig több alapember visszavonult a válogatottságtól. „Ugyan még feltétlenül számítok a rendkívül tapasztalt, de ezúttal sajnos sérült Gera Zoltán segítségére, a szemem előtt már a markáns fiatalítás lebeg\" – szögezte le. Magyarország egyébként csak jövő héten, szeptember 6-án kezdi meg a 2018-as világbajnoki selejtező-sorozatot a Feröer-szögetek vendégeként.  

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés