
A német Nico Rosberg győzelmét hozta a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság szezonnyitó Ausztrál Nagydíja: a Mercedes német pilótája a vasárnapi melbourne-i futam utolsó harmadában vette át a vezetést az egészen addig élen álló, ferraris Sebastian Vetteltől.
2016. március 20., 17:052016. március 20., 17:05
A maranellóiak meghiúsult stratégiája miatt a négyszeres világbajnok ráadásul csak harmadikként ért célba, mivel a végén már nem tudta leelőzni a második helyre befurakodó címvédőt, Lewis Hamiltont.
Az élről induló két mercedeses amúgy rosszul kapta el a rajtot, de a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso hatalmas bukása miatti piros zászló megkeverte a taktikát. A McLaren-Honda versenyzője a 18. körben akadt össze féktávon Esteban Gutiérrez Haas-Ferrarijával, de szerencsére sérülés nélkül szállt ki az átbuckázás után gumifalban landolt roncsból.
A baleset résztvevői számára természetesen ezzel véget ért az Ausztrál Nagydíj, de amíg a másik McLarennel Jenson Button mindössze a 14. lett, addig az újonc Haas istálló ponttal debütált a száguldó cirkuszban, hiszen Romain Grosjean az előkelő hatodik helyre vitte be a másik autót. A kiesők táborát „erősítette” Kimi Raikkönen is, aki Ferrarija műszaki hibája miatt volt kénytelen feladni a viadalt.
Vettel sajnálja finn csapattársa kiesését és a taktikájukat is bánja, de ezzel együtt biztatónak értékelte a teljesítményüket. „Agresszív stratégiát alkalmaztunk. Utólag azt mondom, kár volt még egyszer a szuperlágy gumikat választani, de senkit sem akarok hibáztatni emiatt. Nem gondoltuk, hogy a Mercedes a közepesen kemény gumikra vált\" – magyarázta az „abroncsstratégiát\" a futam után.
A versenyt követő sajtótájékoztatón amúgy Rosberg elnézést kért Hamiltontól, mert mint kiderült, a rajtnál összeért csapattársával. „Bocsánatot kérek tőle, nem szándékosan tettem, de a belső íven nincs olyan jó tapadás, megcsúszik az autó\" – magyarázta a német, aki ezzel 25 pontot gyűjtött az összetettben.
Az Ausztrál Nagydíj pontszerzői: 1. Rosberg (Mercedes) 25 pont, 2. Hamilton (Mercedes) 18, 3. Vettel (Ferrari) 15, 4. Daniel Ricciardo (Red Bull) 12, 5. Felipe Massa (Williams) 10, 6. Romain Grosjean (Haas) 8, 7. Hülkenberg (Force India) 6, 8. Valtteri Bottas (Williams) 4, 9. Carlos Sainz Jr. (Torro Rosso) 2, 10. Max Verstappen (Torro Rosso) 1.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!