
2012. május 30., 08:342012. május 30., 08:34
Az 1974-ben Kansas City Scouts néven alapított Devils 1982-ben költözött New Jersey-be, de átütő eredményei csak a kilencvenes évek közepétől vannak: 1995-ben, 2000-ben és 2003-ban nyert Stanley Kupát, 2001-ben pedig döntős volt. A csapat sztárja a 40 éves, kétszeres olimpiai bajnok kanadai Martin Brodeur, aki 1991 óta játszik a csapatban, 19 különböző statisztikai rekordot tart, és mind a három korábbi bajnoki címnél is kezdőkapus volt.
Az idei rájátszásban is 92,3 százalékos hatékonysággal véd. Mezőnyben az orosz Ilja Kovalcsuk (37 gól+46 gólpassz az alapszakaszban, 7+11 a play-offban), az amerikai Zach Parise (31+38, illetve 7+7) és a cseh Patrik Elias (26+52, illetve 4+2) a sztár. A Devils azon kevés NHL-csapat egyike, amelyben több az Egyesült Államokban született játékos (8), mint a kanadai hokis (7). A rájátszásban a New Jersey minden párharcát pályahátrányból nyerte meg. Az első körben már 3-2-es hátrányban volt a Florida Panthersszel szemben, ám a hatodik meccsen szimpla, a hetediken pedig kétszeri hosszabbításban győzött. A Philadelphia Flyerst 4-1-re, a konferenciadöntőben pedig az alapszakaszgyőztes New York Rangerst 4-2-re győzte le.
A 11 európai játékossal rendelkező Devilsszel szemben az 1967-ben alapított Los Angeles Kings igazi észak-amerikai csapat: 15 kanadai és 8 amerikai mellett csak két orosz és egy szlovén hokis szerepel a keretben. Utóbbi azonban a „királyok királya”: Anze Kopitar az alapszakaszban házi gólkirály volt (25+51), a play-offban pedig 6+9-cel csak egy góllal maradt eddig le Justin Brown mögött. A csapat hőse azonban egyelőre Jonathan Quick kapus, aki 94,6 százalékkal véd a rájátszásban, ahol meccsenként alig másfél gólt kapott eddig.
A play-offba csak az alapszakasz utolsó előtti játéknapján becsúszó Kings az egyenes kieséses szakaszban csak két meccset (idegenben egyet sem) vesztett a Nyugati konferencia élcsapatai ellen: az első kiemelt Vancouver Canuckst 4-1-es, a második St. Louis Bluest 4-0-s, a harmadik Phoenix Coyotest pedig szintén 4-1-es összesítéssel ejtette ki. A Kings történelme során mindössze másodszor játszhat a Stanley Kupáért, 1993-ban még a minden idők legjobb játékosának tartott Wayne Gretzky vezérletével sem sikerült legyőznie a Montreal Canadienst (1-4).
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó finalé első mérkőzését ma éjjel 3 órától rendezik a Devils otthonában, a newarki Prudential Centerben (17 625 férőhely), amely a második (június 3.), valamint az esetleges ötödik (június 10.) és hetedik találkozó (június 14.) házigazdája is lesz. Los Angelesben a harmadik és negyedik (június 5. és 7.), valamint szükség esetén a hatodik összecsapás (június 12.) lesz, az elsősorban a Lakers kosárlabda-mérkőzéseiről jól ismert, hokimeccseken 18 118 nézőt befogadó Staples Centerben. Az alapszakaszban még októberben találkozott a két csapat, a Devils hazai pályán büntetőkkel nyert 2-1-re, idegenben pedig 3-0-ra győzött.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.