Hirdetés

Nézőcsúcsot döntött a kolozsvári női kosárlabda-Eb-selejtező

Románia női kosárlabda-válogatottja ugyan 56:45-re kikapott Törökországtól, de a Kolozsváron szombat este rendezett 2017-es Európa-bajnoki selejtező nézőcsúcsot döntött. 

2016. február 21., 15:012016. február 21., 15:01

A H kvartett két, addig veretlen tagjának rangadójára ugyanis 6817-en látogattak ki a Szamos-parti sportcsarnokba – ilyen méretű érdeklődésre korábban még nem volt példa. Ez még európai szinten is kiemelkedő, a sportági szövetség statisztikája szerint ugyanis a kvalifikációs sorozat harmadik fordulója hétvégi meccseinek mindegyike jóval kevesebb néző előtt zajlott.

A piros-sárga-kékbe öltözött lelátók előtt különben kiegyensúlyozottan kezdődött a játék, de amikor a világbajnoki elődöntős vendégek magukhoz ragadták az irányítást, már nem lehetett nekik megálljt parancsolni. A második játékrészben ugyan talpra álltak a házigazdák és még a nagyszünet után is tartani tudták a lépést a tapasztalt ellenféllel szemben, de a döntő negyedben már megmutatkozott a különbség a két együttes között.

A közönség ekkor már hiába „tolta\" előre a Miroslav Popov szövetségi kapitány irányította Pop-Mărginean-Părâu triót, mert a kihagyott kosarak megbosszulták magukat. A törökök minden hibát kihasználva lépegettek előre és végül meggyőző különbséggel gyűjtötték be a két pontot a hajrára „megtört\" ellenféllel szemben.

„Szerettünk volna talpra állni és fordítani, de pánikba estünk. Mindegyikünk a saját kezébe akarta venni a meccs sorsát, és emiatt szétesett a csapategység. A labda nem ment be a kosárba, és amint megijedsz, a meccsnek is vége. Kivételes keretre van szükséged ahhoz, hogy egy ilyen pánikrohamot átvészelj\" – magyarázta csalódottan a hajrában történteket Gabriela Mărgineanu csapatkapitány, amiért nem tudtak meglepetést okozni. Hozzátette viszont, hogy az olimpián és világbajnokságon edződött törökökkel szemben ők még csak alakulóban vannak, tapasztalatukat nem lehet összehasonlítani. „Megyünk tovább, Boszniában mindent beleadunk\" – szögezte le.

Szerdán ugyanis Szarajevóban lép pályára Románia az Izraelben hétvégén 76:72 arányú vereséget szenvedő bosnyákok ellen. Arra a találkozóra Popov szerint főleg a támadójátékuknak kell majd javulnia, de a játékvezetői döntéseket is firtató szakember meggyőződése, hogy tanítványai többre is képesek, mint amit a nagy nyomás alatt Kolozsváron most mutattak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés