
Fotó: Mediafax
A 49 ponttal éllovas CFR előnye 5 pontra csökkent a második helyezett Rapiddal szemben, míg a Steaua 8 pontos hátrányból reménykedik az eredményes folytatásban. A forduló zárómérkőzése, a Temesvári Poli Ştiinţa–Urziceni-i Unirea találkozó lapzárta után ért véget.
„Autonómia és bajnoki cím?! Ébredjetek fel!” – ez szerepelt a Steaua-szurkolók által kifeszített egyik transzparensen a CFR elleni rangadón. Ám a találkozó kezdete nem a listavezető kolozsváriak keserű „ébredését” vetítette előre: Trică lövése nyomán már az 5. percben vezetéshez jutottak a vendégek. Azonban Hirschfeld kapus 25 perc elteltével egy szögletből beívelt labdát saját kapujába ütött, majd az 56. percben Dayro Moreno senkitől sem zavartatva fejelt közelről a hálóba, így fordítottak a hazaiak.
Az addig nagyrészt védekező CFR nyomban nagyobb sebességre kapcsolt: két percre rá Semedo egyedül tört a Steaua kapujára. Zapata kapus ekkor a labda helyett a portugál lábát sodorta el a tizenhatoson belül, de Tudor játékvezető tévesen szögletet ítélt. Később Pepe Moreno szintén szabálytalanul szerelte Cadut a fővárosiak büntetőterületén belül, ám Tudor ekkor sem ítélt tizenegyest. A hajrában már csak Ovidiu Petre talált be, így a listavezető elszenvedte idei második bajnoki vereségét.
A történések heves tiltakozást váltottak ki a Gépész utcaiak táborában. „A lemondáson gondolkodom, ezek a hibák ugyanis az egészségemet is veszélyeztetik. Megloptak bennünket, és semmit sem tehetünk ellene” – jelentette ki Iuliu Mureşan. A CFR klubelnöke ezzel együtt elismerte, csapata rosszul játszott, de még nem érzi veszélyeztetve a kolozsváriak vezető helyét. George Becali, a Steaua tulajdonosa nem foglalkozott a játékvezetéssel, inkább stratégiáját tervezte. „Sok pénzt szórok majd el, hogy a CFR ellenfeleit motiváljam. Tavaly sikerült, idén miért lenne másképp? Itt becsületbeli dolgokról van szó, a magyarok nem nyerhetik meg a bajnokságot” – fakadt ki Becali.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.