Nem lett volna kérdés a választás

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Interjú Orbán Annamária magyar válogatott kézilabdázóval A múlt hét végén, a Norvégia elleni ózdi barátságos mérkőzésen mutatkozott be a magyar női válogatottban Orbán Annamária, a Debreceni VSC 24 éves, székelyudvarhelyi születésű játékosa.

2006. április 12., 00:002006. április 12., 00:00

Kézilabda
– Erdélyben talán csak szülővárosában ismerik, Debrecenben viszont sztárnak számít. Milyen út vezetett Székelyudvarhelytől a magyar válogatottig?
– Öt évvel ezelőtt, a párommal együtt kerestünk egy menedzsert, hogy találjon nekem külföldi csapatot, aki aztán az NB II-es Hajdúnánáshoz ajánlott be. Onnan egy szezon után hívott a Debrecen, és azóta is itt játszom. Egy éve kaptam meg a magyar állampolgárságot, s titkon reménykedtem benne, hogy egyszer majd a válogatottba is bekerülök. Első alkalommal persze keveset, csupán öt percet játszottam az ózdi mérkőzésen.
– Nemcsak Ön, hanem a DVSC is kiválóan szerepel a most zajló idényben. Ez is közrejátszott a meghívásában?
– Valamilyen szinten a csapat jó szereplése is számított, de gondolom elsősorban a jó egyéni teljesítménnyel érdemeltem ki a meghívást.
– Névjegyében három poszt is szerepel. Melyiken játszik a leggyakrabban és melyiken a legszívesebben?
– Legtöbbször irányítót játszom, és ez is a kedvencem, a válogatottban is ezt játszottam. Németh András szövetségi kapitány ki akart próbálni egy háromirányítós rendszert, és ebben szánt nekem is szerepet. Átlövőt is szívesen játszom, szélsőt viszont már kevésbé, bár pályafutásom kezdetén balszélső voltam.
– A román válogatottba soha nem hívták meg?
– Nem, szerintem nem is nagyon tudtak rólam, hiszen Romániában csak ifjúsági szinten és a másodosztályban játszottam. Ugyanakkor a szövetség hajlamos megfeledkezni a külföldre szerződő játékosokról. De számomra nem is lett volna kérdés, ha választás elé kerülök, csak a magyar válogatott jöhetett szóba.
– A DVSC számára idén a bajnokság vagy az EHF-kupa a fontos, hiszen mindkét küzdelemsorozatban a legjobb négy között van?
– A bajnokságban a rájátszásba jutással már elértük a kitűzött célt, persze ez nem jelenti azt, hogy nem akarunk előrébb lépni a negyedik helyről. Most azonban inkább a nemzetközi szereplésre koncentrálunk, hiszen már a hétvégén következik a Podravka Koprivnica elleni elődöntő első mérkőzése.
– Hosszú távon is Debrecenben képzeli el pályafutását?
– Nemrég hosszabbítottam 2008-ig szerződést a csapattal, szívesen játszom itt továbbra is. Nagyon jól érzem magam, remek társaság gyűlt össze, ami számomra fontos egy csapatnál. Kerestek más klubok is, köztük a világhírű bécsi Hypo-Niederösterreich, de nem akartam változtatni, és úgy döntöttem, itt maradok.


További honosított játékosok a magyar kézilabda-válogatottban
Férfiak: Igor Zubjuk (orosz), Carlos Perez, Ivo Diaz, Vladimir Hernandez (kubaiak), Bergendy Zoltán (szlovákiai), Bartók Csaba, Ilyés Ferenc (romániai).
Nők: Bojana Radulovics (szerb), Mátéfi Eszter, Kertész Klára (romániai), Irina Sirina (orosz).
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

2025. szeptember 03., szerda

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen

Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen
2025. augusztus 31., vasárnap

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool

Szoboszlai Dominik szabadrúgásból szerzett góljával a Kerkez Milost is soraiban tudó, címvédő Liverpool 1-0-ra nyert a vendég Arsenal ellen az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi rangadóján.

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool