Hirdetés

Nem lett népszerűbb a honosítás

A magyar sportági szövetségek többsége egyelőre nem lát fantáziát abban, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás, illetve a kettős állampolgárság könnyített megszerzése révén az eddiginél lényegesen több határon túl élő sportoló folytathatná pályafutását piros-fehér-zöld színekben. Ennek részben magyarázata a szigorú sportági szabályozás az országot váltó versenyzők esetében, hiszen akad, ahol csak évek után bizonyíthat a sportoló új hazája képviseletében akkor is, ha korábban nem szerepelt a válogatottban.

2011. március 01., 10:212011. március 01., 10:21

Az MTI Sportszerkesztősége által megkérdezett 18 sportági szövetség közül egyedül a Magyar Súlyemelő-szövetség jelezte konkrétan, hogy élni kíván a magyar állampolgárság megszerzésének új lehetőségeivel. „Rástartoltunk a környékbeli országok magyarjaira – jelentette ki Halász István, a magyar szövetség főtitkára, ám neveket még nem akart említeni. – Főleg erdélyi tehetségeket kerestünk és keresünk meg.”

A legfrissebb „honosított” Miklós Edit: a csíkszeredai alpesi síző január óta magyar színekben versenyez. Kaszó Klára szövetségi elnök szerint jelenleg több erdélyi síelő is gondolkodik azon, hogy a későbbiekben magyar színekben folytassa, s a szövetség támogatásáról biztosította őket, de egyelőre még egyikük sem folyamodott magyar állampolgárságért. A Magyar Jégkorongszövetség az elmúlt évtizedekben is élvezte annak előnyét, hogy erdélyi, felvidéki vagy tengerentúli játékosok örömmel vállalták a honosítást, és egyben erősségei lettek a nemzeti csapatnak. Amint Kovács Zoltán főtitkár kiemelte: jelenleg a HSC Csíkszereda szlovák hokisa, Ladislav Sikorcin ügye vár megoldásra, ha minden jól alakul, már az áprilisi budapesti divízió I-es világbajnokságon játszhat. A tengerentúlon is megfordult csíkszeredai Mihály Árpád, aki jelenleg a Fehérvár csatára, csak a jövő évi vb-n szerepelhet a kötelezően előírt hároméves várakozási idő miatt. A többi megkérdezett szövetség érdemben még nem foglalkozott a könnyített honosítás adta lehetőségekkel, mert nincs szükségük rá, vagy mert nincs olyan határon túli magyar sportoló, aki megkereste volna őket, illetve erősítést jelentene. Nagy András, a Magyar Dzsúdószövetség sportigazgatója például jelezte, a nagyváradiakkal rendszeresen tartanak keretedzést, de kiugró képességű ember köztük sincs, „így abból főznek, amijük van”. Több szövetség képviselője arra panaszkodott, hogy éppen fordított folyamat zajlik, és magyarországi sportolók más országok versenyzőiként folytatják.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés