Hirdetés

Nem kerülték el a sorsukat a csapatok

Labdarúgás – Nem kedvezett a szerencse a Steaua és a Debreceni VSC labdarúgócsapatának a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének nyoni sorsolásán. A román bajnoki ezüstérmes együttes a lengyel bajnok Zaglebie Lubinnal játszik a harmadik fordulóba jutásért, míg a magyar bajnok az északír Linfield és a svéd Elfsborg párharc győztesére vár.

Gazda Árpád

2007. július 02., 00:002007. július 02., 00:00

A Steaua idegenben kezd július 31-én, míg a Debrecen hazai pályán lép el?ször pályára. A visszavágókat egy hét múlva rendezik.

Gheorghe Hagi, a Steaua vezet?edz?je elismerte, szerették volna elkerülni a lengyel bajnokság idei gy?ztesét, ezzel együtt csapatát nevezte meg a párharc esélyeseként, amely nem hibázhat, ha a BL csoportkörébe akar jutni. „Nem ismerem a lengyel együttest, de biztos, hogy maximálisan oda kell figyelnünk az ellenfélre, hiszen egy bajnokcsapatról van szó. Mi vagyunk az esélyesek, de mivel rövid ideje vagyok a Steaua trénere, még nem sikerült felmérnem, mire vagyunk képesek. Ezért el?vigyázatosnak kell lennünk, bárkit is hoz szembe a sors” – fogalmazott a piros-kékek vezet?edz?je.

A debreceniek három csapatot neveztek meg, amelyet elkerültek volna – köztük a lengyel és a svéd bajnokot. „Sajnos alaposan belehúztunk, hiszen nem kell bizonygatni, hogy az észak-íreken bizonyosan túllép? Elfsborg milyen színvonalat képvisel. Jobban örültünk volna, ha a többiek közül kapunk ellenfelet, de ez van, ezt a feladatot kell megoldanunk” – nyilatkozta Szima Gábor, a DVSC-t m?ködtet? zrt. elnöke.

Az UEFA-kupa els? selejtez?körének párosításait is kisorsolták Nyonban, ahol két magyar csapat is érdekelt. A bajnoki ezüstérmes MTK az örmény FC MIKA-val, míg a Magyar Kupa-gy?ztes Honvéd a moldovai Nistru Otacival találkozik. Az els? találkozókat július 19-én, a visszavágókat pedig augusztus 2-án rendezik.

„Jereván nagyon messze van, ráadásul a MIKA ellenünk tartja a stadionavatóját, tehát minden bizonnyal elszántan fog küzdeni. Jobb lett volna itthon játszani a visszavágót, de ez van, így kell kivívnunk a továbbjutást” – mondta Garami József, az MTK trénere. „A keleti csapatokhoz hasonlóan a moldovaiakról sem tudunk sokat. Kett?s gy?zelemre készülünk, szerencsére idegenben lesz az els? meccs” – nyilatkozta Supka Attila, a Honvéd vezet?edz?je.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés