2009. február 05., 10:022009. február 05., 10:02
A CNSL azután hozta meg a határozatot, hogy megállapította: a bánsági klub tavaly novemberben szabályellenesen bontott szerződést Ionel Ganeával. A temesváriak öt napon belül fellebbezhetnek a szakszövetség sportdöntőbíróságánál (CAF).
Ionel Ganea azért tett panaszt a FRF illetékes testületénél, mert elmondása szerint tavaly nem kapta meg az augusztusi, szeptemberi és októberi fizetését, illetve az FC Temesvár novemberben egyoldalúan felrúgta a két fél közötti szerződést. A CNSL ítéletében a játékosnak adott igazat, és arra kötelezte a klubot, hogy rendezze Ganea elmaradt fizetéseit, azaz mintegy 37 ezer eurót.
Emellett kártérítésként további 220 euró kifizetését írta elő a szerződés egyoldalú felrúgása miatt. A legsúlyosabb büntetés az átigazolások befagyasztása lehet, ám, mivel az FC Temesvárnak van még lehetősége a fellebbezésre, a döntés egyelőre nem lép életbe, a bánságiak a jogerős ítélet kihirdetéséig igazolhatnak játékost.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.