Hirdetés

Nem fizettek Annusék

Atlétika - A MOB nem akkreditálja a MASZ elnökségét A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nem akkreditálja a 2008-as pekingi ötkarikás játékokra a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) jelenlegi vezetését. A határozat azután született, hogy Howard M. Stupp, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jogi igazgatója levélben kért tájékoztatást arról, a MOB milyen intézkedéseket tett a MASZ-szal szemben a kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert ki nem fizetett perköltség-tartozásának ügyében.

Gazda Árpád

2007. november 28., 00:002007. november 28., 00:00

 A MOB tájékoztatta a döntésről a NOB-ot is.
A két nehézatlétát a NOB doppingvétség miatt megfosztotta 2004-es athéni aranyérmétől. Annus és Fazekas ezután pert indított a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) a NOB ellen. A CAS nem adott igazat a sportolóknak, ráadásul a teljes perköltség kifizetésére kötelezte őket. Az atléták az 5,5 millió forintból csak 1,8 milliót törlesztettek. Ezért a MOB elnöksége október 19-én felszólította a MASZ elnökségét, valamint a két versenyzőt, hogy nyolc napon belül rendezze a tartozást, jelezve, ha ez nem történik meg, a MASZ vezetése nem kap akkreditációt a pekingi játékokra. A MOB szerint a határidő eredménytelenül letelt, a MASZ a második felszólításra sem reagált. „Az ítéletet a MOB elnöksége hozta meg. A két atlétával nem állunk jogviszonyban, így feléjük nem tudunk lépni, csak a MASZ-szal szemben” – nyilatkozta Kamuti Jenő, a MOB főtitkára. Rábold Gusztáv, a MASZ elnöke szerint az általa vezetett szervezet mindent megtett az ügy rendezése érdekében. „Miután kiderült, hogy a két versenyző eddig mindössze 1,8 millió forintot törlesztett – ebből is egymilliót
a szövetség előlegezett meg –, októberben felfüggesztettük Annus és Fazekas versenyzői jogát, és fegyelmi eljárást indítottunk ellenük. De a MASZ-nak nincs jogi lehetősége fizetni helyettük” – mondta a MASZ elnöke.
A döntés nem érinti a többi magyar atlétát, akik közül eddig négy férfi és két női sportoló érte el az A szintet az olimpiai kvalifikációs versenyek során, míg négy férfi és négy női atléta teljesítette a B szintet. A szabályzat szerint egy ország maximum három A szintet és egy B szintet teljesítő sportolót nevezhet versenyszámonként a 2008-as olimpiára. Ha nemzetenként egy versenyszámban a megengedettnél több atléta teljesítette a részvételhez szükséges szintet, a Pekingbe utazók névsorát a nemzeti szövetségek állítják össze.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés