
A várakozástól elmaradva egy bronzéremmel, olimpiai kvóta nélkül fejezte be szereplését a magyar válogatott a berlini öttusa-világbajnokságon.
2015. július 06., 11:532015. július 06., 11:53
A dobogós helyezést a Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara összeállítású csapat harcolta ki a hagyományos versenyben úgy, hogy Alekszejev nem jutott döntőbe, így neki a selejtezős eredményét vették figyelembe. Az éremszerzésre azzal nyílt esély, hogy komplett együttessel csak a lengyelek vehettek részt a fináléban.
Egyéniben a férfiaknál és a nőknél is két-két magyar küzdhetett éremért, de ezúttal egyiküknek sem sikerült az első három között végeznie és ezzel riói kvótát szereznie. Kovács Sarolta hatodik, Földházi Zsófia 13., Marosi Ádám 10., Kasza Róbert pedig 27. lett.
„Az egyéniben elért eredményével szerintem egyik magyar sem lehet igazán elégedett, még Kovács Saci sem, így mi sem vagyunk azok. Kvótákért jöttünk, de mivel nem jártunk sikerrel, az Európa-bajnokságon azért fogunk harcolni, hogy utolérjük magunkat\" – értékelt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.
Legutóbb 2010-ben, a kínai Csengtuban rendezett vb-n fordult elő, hogy a magyarok csupán egy bronzérmet szereztek. A küldöttség eredményességét ugyanakkor befolyásolta, hogy a férfi és női, illetve vegyesváltóban ezúttal többnyire fiatalok indultak, akiktől nem is lehetett érmet érő szereplést várni.
Az európai öttusázók számára a legnagyobb esély a kvótaszerzésre augusztus közepén nyílik, akkor rendezik ugyanis az angliai Bath-ban a kontinensviadalt, amelyen nyolc-nyolc versenyző válik nevezhetővé a riói játékokra.
A magyarok a július végi hazai bajnokság után franciaországi magaslati edzőtáborba, a Pireneusokban található Font Romeu-be utaznak, ahonnan pár nappal az augusztus 18-án kezdődő Eb előtt térnek haza.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!