Hirdetés

Nem sok vizet zavart a Mioveni

A tárgyalóteremben nem, a pályán viszont sikerrel járt kedd este a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, amelynek hátralevő két mérkőzéséből egyet kell megnyernie harmadik bajnoki címéhez. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) fellebbviteli bizottsága elutasította a vasutasok óvását az egy héttel korábban félbeszakadt városi rangadó ügyében, és jóváhagyta a fegyelmi bizottság döntését, mely szerint péntek este 21.30-tól, az első perctől kezdve újra kell játszani az U–CFR találkozót.

Boros Miklós

2012. május 17., 08:172012. május 17., 08:17

A CFR vezetősége továbbra sem fogadja el jogszerűnek az ítéletet, ezért a svájci Lausanne-ban székelő nemzetközi Sportdöntőbíróságra viszi az ügyet.

A Liga 1 listavezetőjének azonban nemcsak a jogászokkal, hanem az időjárással is meggyűlt a baja: Mioveni-ben az eső miatt teljesen felázott, tócsák garmadával borított pálya fogadta a csapatot. Bár a CFR a meccs elhalasztását szerette volna elérni a Iuliu Mureşan elnök által csak „pólómedencének” nevezett pálya miatt, Robert Dumitru brassói játékvezető játékra alkalmasnak minősítette a gyepet, és negyedórás csúszással lejátszották a találkozót.

A kolozsváriak pedig végül jól jöttek ki a vagdalkozó erőfutballból, és az első félidő utolsó negyedórájában két Kapetanosz-fejessel és egy Sougou-góllal (amelynél a pálya állapota a hazai csapatot tréfálta meg) eldöntötték a mérkőzést. A másodikban is összejött még két CFR-találat a sereghajtó ellen, az 5-0-s végeredmény pedig a klub történetének legnagyobb arányú idegenbeli győzelmét jelenti az élvonalban.

„Szerencsénk is volt, nem hittem volna, hogy ilyen körülmények között lehet élvonalbeli meccset játszani. Az első gólok után azonban minden rendben ment” – mondta a meccs után Ioan Andone, a CFR edzője, aki azt tervezi, hogy a két hétvégi rangadón teljesen eltérő összeállítású csapatot küld pályára az U, illetve a Steaua ellen.

Az U is három ponttal „melegített” az újrajátszásra, amelyre több alapemberét is pihentette Claudiu Niculescu edző. A Kolozsvár Arénában szintén késéssel indult a találkozó, a vendég Nagyszebeni Voinţa játékosai ugyanis egy tízperces sztrájkkal tiltakoztak, mivel négy hónapja nem kaptak fizetést a csapatot birtokló városi tanácstól. És bár a hazai csapat nem szakadt meg a győzelemért, helyzetkihasználásban felülmúlta ellenfelét, amely csak az utolsó percben tudott szépíteni. Vereségével a szebeni csapat matematikailag is kiesett a Liga 1-ből.

Liga 1, 33. forduló: CS Mioveni–Kolozsvári CFR 0-5 (Kapetanosz 29., 43., Sougou 30., 67. – a másodikat 11-esből, Maftei 61.), Kolozsvári U–Nagyszebeni Voinţa 3-1 (Morar 31., Drăghici 43., 68., illetve Burlacu 90.), Szászmedgyesi Gaz Metan–Concordia Chiajna 1-0 (Lazăr 45+2. – 11-esből). A Sportul Studenţesc–Rapid és a Galaci Oţelul–FC Vaslui meccs lapzárta után ért véget. A mai program: Marosvásárhelyi FCM–Ceahlăul (Digi Sport 1, 17.00), Pandurii–Petrolul Ploieşti (Digi Sport 1, 19.00), Astra–Brassó (Dolce Sport, 19.00), Steaua–Dinamo (Digi Sport 1, 21.45).
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés