
Karel Guzman
Fotó: Facebook/Karel Guzman Abreu
„Olyanná váltam, akire rá sem ismerek” – olvasható Karel Guzman, a bajnoki címvédő Kolozsvári U BT kosárlabdázójának Instagram-bejegyzésében, amelyben bocsánatot kért a hétvégén történt, hihetetlen incidens miatt. A kubai sportoló ugyanis szombaton a Nagyváradi VSK elleni, idegenbeli bajnoki összecsapáson nem csupán egy verekedést és egy kiállítást, hanem bűnvádi eljárást is „összehozott” magának.
2023. március 20., 18:302023. március 20., 18:30
2023. március 20., 18:352023. március 20., 18:35
A sportszerűtlen jelenetek sorozata a mérkőzés második negyedében kezdődött, amikor Guzman verekedést kezdeményezett a pályán, egy ideig senki nem tudta feltartóztatni. Emiatt kiállították. Azonban a nézők által is szidalmazott kosaras dühkitörése ekkor sem csillapodott.
– olvasható a Bihar megyei csendőrség közleményében. Ebből az is kiderül, hogy csend- és rendháborítás miatt bűnvádi eljárás indult Karel Guzman ellen, aki amúgy később lecsillapodott, a rangadó után pedig – amelyet amúgy a váradiak nyertek meg 82:74-re –csapattársaival az öltözőbe vonult.
„Mélységesen sajnálom tetteimet, bocsánatot kérek a klubomtól, csapattársaimtól, minden jelenlévőtől. Viselkedésem elfogadhatatlan. Egyértelműsíteni akarom, hogy az ellenfél és egyik stábtagjuk már a bemelegítés során provokált, de ez nem lehet mentség arra, amit tettem – írta a kubai játékos az Instagramon. –
Keményen dolgozni fogok, hogy javítsak önkontrollomon, hogy jobb játékossá, csapattárssá váljak. Tiszteletben tartom majd a klubom fegyelmi döntéseit.”
Merthogy az U BT természetesen fegyelmi eljárást indított. A kolozsvári klub – amely elhatárolódott mindennemű agressziótól – ugyanakkor jelezte: tudomása szerint Guzmannak nincs hasonló agresszivitásról tanúskodó előélete, a csapaton belül eddig felelősségteljes és tisztelettudó magatartást tanúsított az U-val tavaly és tavalyelőtt is román bajnok kosárlabdázó.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
1 hozzászólás