
Viszonylag simán nyerte meg a hazai élvonalbeli bajnokság első fordulójából elhalasztott és most hétvégén pótolt két mérkőzését a Csíkszeredai HSC a Gyergyószentmiklósi Progym vendégeként.
2015. október 25., 14:262015. október 25., 14:26
Miközben a pénteki, 5-3-as vendégsikerrel zárult találkozón a házigazdák csak az első harmadot „aludták át”, és a folytatásban már kiegyensúlyozott játékot láthattak a nézők, addig másnap már sokkal könnyebb feladatuk volt a 7-2 arányban diadalmaskodó kék-fehéreknek.
A HSC ezúttal is két góllal kezdte a harmadot, és bár a második játékrészben Vaclav Novak találatával felélénkülni látszott a Progym játéka, a folytatásban már nem tudott talpra állni a piros-fehér együttes. A Székelyhon.ro beszámolója szerint egy késleltetett kiállításnál Maxim Kropotin, majd fél perc múlva Moldován Ervin, és kis idő múlva Mihály Ede is betalált, és ekkor gyakorlatilag feladta a meccset a Progym. A harmad 5-1-es csíki vezetéssel zárult.
A második szünet kezdetén felemelő élményben részesültek a nézők és a játékosok, akik lehetőségeikhez mérten csatlakoztak a Székelyföld határainak ugyanabban az időben zajló kivilágításához, az őrtűzállításhoz, és a székely himnusz eléneklése közben mobiltelefonjaikkal „világították ki” a jégcsarnokot.
A meccs utolsó harmadában már több junior tartalékjátékos is lehetőséget kapott a hazai keretben, a csíki Sándor Zoltán pedig be is talált Molnár Szabolcs kapujába.
Ez idő alatt a csíkszeredai csapat másik fele már Budapesten tartózkodott, ahol szombaton 7-3-ra kikapott a MAC vendégeként. Vasárnapra már kiegészült a Mol Ligában szereplő keret, amely este a Dunaújvárosi Acélbikák otthonában hokizik, kedden pedig Debrecenben korcsolyázik ki a pályára.
A légiósok nélkül versenyző Brassói Corona szombaton a Ferencváros elleni meccset 6-1-re veszítette el idegenben. Vasárnap este az Újpest vendége kesz, kedden pedig a MAC pályáján játszik a Mol Ligában.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!