Nélkülünk

Mert, emlékezzünk csak, már a 2004-es Eb erkölcsi győztesei is ők, a pazar, rendkívül tetszetős játékkal előrukkoló kelet-európaiak voltak, s nem a bunkerfocit némi szerencsével ötvöző görögök, akiknek már a vébére való kijutás is nagy falatnak bizonyult. De hát itt sem a koreográfia a döntő, hanem a gólok. Azokat pedig rendszerint csatárok rúgják. Az pedig már a csehek orbitális pechje, hogy egyetlen mérkőzés erejéig sem tudott felállni a Koller–Baros– Nedved–Rosicky nyerő kvartett. Így a csehek szereplése voltaképpen az amerikaiak elleni meccsen dőlt el, Koller sérülésénél, hiszen a helyére beálló Lokvenc semmi mással nem vetette észre magát, mint azzal a sokatmondó ténnyel, hogy a két mecscsen csakhamar begyűjtött két sárgát, s így ő is kidőlt a sorból. A félidő végén érkező szerencsétlen kiállítás, Baros vergődése három olasz védő gyűrűjében, Nedved próbálkozásai pedig már inkább az agónia jelei voltak, semmint a feltámadás hírnökei. Az olaszoknak pedig, úgy tűnik, jókor jött a hazai bajnokságot jégre tevő bundabotrány: a bizonyítás vágya felülemelkedett a szaftos balhékon. (Az olasz ügyészek még csak most hozzák nyilvánosságra az első vádemeléseket, most kezdenek csak igazán hullni a fejek, de a csoportköröket még ők is megvárták, nehogy a lavina kibillentse az azurrikat a ritmusból.)
Kelet-európai csapat nélkül marad tehát a vébé. A szerbek igazából el sem jöttek, a lengyeleknek immár negyedik éve a selejtezőkig tart a vébé, a horvátokról pedig semmi jót nem mondott el a japánok elleni teljesítményük. De legalább lesz afrikai csapat a legjobb tizenhatban, ha már az elefántoknak haza kellett menniük. Így tehát csak az egyik szemünk sír... De az is nevetni fog, ha Ghána esetleg előcsalogatja a szambát a címvédőkből. Vagy legalább egy szomorkás tangót.