Hirdetés

Nélkülünk

Nem is a fantáziátlan, már-már megnyugtató gépfocit játszó brazilok, nem is a lassan önmaga paródiájává váló Ronaldo szereplése (akivel kapcsolatban többet beszéltek a suttyomban elfogyasztott hamburgerekről, mint a testcselekről), szóval nem is ez fájt a legjobban, hanem a csehek idő előtti távozása.

2006. június 23., 00:002006. június 23., 00:00

Mert, emlékezzünk csak, már a 2004-es Eb erkölcsi győztesei is ők, a pazar, rendkívül tetszetős játékkal előrukkoló kelet-európaiak voltak, s nem a bunkerfocit némi szerencsével ötvöző görögök, akiknek már a vébére való kijutás is nagy falatnak bizonyult. De hát itt sem a koreográfia a döntő, hanem a gólok. Azokat pedig rendszerint csatárok rúgják. Az pedig már a csehek orbitális pechje, hogy egyetlen mérkőzés erejéig sem tudott felállni a Koller–Baros– Nedved–Rosicky nyerő kvartett. Így a csehek szereplése voltaképpen az amerikaiak elleni meccsen dőlt el, Koller sérülésénél, hiszen a helyére beálló Lokvenc semmi mással nem vetette észre magát, mint azzal a sokatmondó ténnyel, hogy a két mecscsen csakhamar begyűjtött két sárgát, s így ő is kidőlt a sorból. A félidő végén érkező szerencsétlen kiállítás, Baros vergődése három olasz védő gyűrűjében, Nedved próbálkozásai pedig már inkább az agónia jelei voltak, semmint a feltámadás hírnökei. Az olaszoknak pedig, úgy tűnik, jókor jött a hazai bajnokságot jégre tevő bundabotrány: a bizonyítás vágya felülemelkedett a szaftos balhékon. (Az olasz ügyészek még csak most hozzák nyilvánosságra az első vádemeléseket, most kezdenek csak igazán hullni a fejek, de a csoportköröket még ők is megvárták, nehogy a lavina kibillentse az azurrikat a ritmusból.)
Kelet-európai csapat nélkül marad tehát a vébé. A szerbek igazából el sem jöttek, a lengyeleknek immár negyedik éve a selejtezőkig tart a vébé, a horvátokról pedig semmi jót nem mondott el a japánok elleni teljesítményük. De legalább lesz afrikai csapat a legjobb tizenhatban, ha már az elefántoknak haza kellett menniük. Így tehát csak az egyik szemünk sír... De az is nevetni fog, ha Ghána esetleg előcsalogatja a szambát a címvédőkből. Vagy legalább egy szomorkás tangót.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés