
2013. április 12., 07:592013. április 12., 07:59
A másik szerdai visszavágón a Bayern Münchennek nem okozott gondot a Juventus, amelyet idegenben is legyőztek a bajorok, így összejött a sokak által várt álomnégyes az elődöntőben: a pénteki sorsolást (Eurosport 1, Digi Sport 1, Dolce Sport 1, Digi Sport Hu, 13.00) a Barcelona és a Bayern mellett egy-egy másik spanyol és német együttes, a Real Madrid és a Borussia Dortmund várja nagy izgalmakkal.
A katalánok szerda este, hazai pályán képtelenek voltak veszélyeztetni aranylabdásuk, a párizsi találkozón (2-2) megsérült Messi nélkül. Amikor azonban a PSG gólra váltotta egyik helyzetét – az 50. percben a Pastore–Ibrahimovic-kettős remek összjátéka végén előbbi vette be Valdes kapuját –, a kispadon helyet foglaló argentin sztár azonnal melegíteni kezdett. A 62. percben játékra jelentkezett, és magánakciói azon nyomban riadalmat keltettek a franciák 16-osa előtt. Tíz perc múlva pedig a Messi által remekül kiugratott Villa okosan visszatette a labdát az érkező Pedrónak, aki kilőtte a jobb sarkot. A gól megfogta a vendégeket, akik már nem tudtak újítani, miközben Messi láthatóan semmit sem kockáztatva, gyakorlatilag csak sétálgatott az ellenfél térfelén.
„Messi nagyon sokat dolgozott azért, hogy pályára léphessen – nyilatkozta a Barcelona gólszerzője, a spanyol válogatott Pedro, aki hozzátette, ezért a csapattársak köszönettel tartoznak neki. – Jelenléte nagyon sokat segített, ahogy beállt, jobb lett a játékunk, s elértük a továbbjutáshoz szükséges eredményt.” Javier Pastore, a PSG gólját szerző argentin játékos azt emelte ki, hogy megmutatták, képesek támadni a Barca vendégeként is, majd hozzátette: az egyenlítő találat teljesen megváltoztatta a játék képét. „Amint betalálnak, már egy másik Barcelona van a pályán – mondta Messi válogatottbeli csapattársa. – Sokkal nyugodtabbá válnak, s képesek megtartani a labdát, látszik az arcukon, hogy ez az a játék, amit igazán szeretnek.”
A másik szerdai párharc sokkal egyértelműbb volt: a Bayern a hazai 2-0-s siker után idegenben is hozta ugyanezt az eredményt. A lefújás után Antonio Conte, a Juve vezetőedzője és kollégája, a Bayernt irányító Jupp Heynckes egyformán a bajor együttes futballistáit dicsérte. „A jobb csapat jutott tovább, ez nem kérdéses, a különbség jól érzékelhető volt a múlt heti és a mostani meccsen is” – fogalmazott az összecsapás után Antonio Conte, aki hozzátette, a Juventus jelenlegi kerete mindössze 18 hónapja készül és futballozik együtt, s a gárda teljes újraszervezéséhez több időre van szükség.
A német bajnokságot rekordidő alatt, hat fordulóval a vége előtt múlt szombaton megnyerő Bayern edzője csak az első húsz perccel volt elégedetlen: „Abban az időszakban a védekezésünk nem működött jól, hátul nehézségeink adódtak.” Jupp Heynckes szerint a mérkőzés további részében uralták a játékot, a második félidőre pedig sikerült felpörögniük. „Sok jó támadást vezettünk, megmutattuk, mire vagyunk képesek, s a saját elképzelésünk szerint tudtunk futballozni” – fogalmazott a szakvezető.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, szerdai visszavágók: Juventus–Bayern München 0-2 (Mandzukic 64., Pizarro 91. – továbbjutott a Bayern 4-0-s összesítéssel), FC Barcelona–Paris Saint-Germain 1-1 (Pedro 71., ill. Pastore 50. – tj. a Barcelona 3-3-as összesítéssel, több idegenben szerzett góllal).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.