Hirdetés

Nehéz vb-csoportban a Kemény-csapat

Magyarország férfi vízilabda-válogatottja a 2008-as Európa-bajnok Montenegróval, a vb-második Spanyolországgal, illetve Kazahsztánnal játssza a csoportmérkőzéseket a júliusi sanghaji világbajnokságon, azaz a legerősebb csoportba került.

2011. április 18., 08:492011. április 18., 08:49

A négy csoportelső egyből a legjobb nyolc közé jut, a másodikok pedig a harmadikokkal keresztbe játszanak. A magyar érdekeltségű A csoport ellenfelei a nyolcaddöntőben a Szerbia, a Kovács István által felkészített Románia, Ausztrália és Kína alkotta négyesből kerülnek ki. A magyarok nem szerepeltek sem a Világligában, sem a Világkupában, így csak a harmadik kalapból várhatták a sorsolást, ez azonban nem ijesztette meg Kemény Dénes magyar szövetségi kapitányt. „Mint mindig, érdemes megnyerni a csoportot, nemcsak a pihenőnap miatt, hanem azért is, hogy a csapat később kevesebb erőfeszítéssel juthasson el az elődöntőbe és a döntőbe. Nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a sorsolásnak. Aki győzni akar, annak előbb-utóbb úgyis mindenkit meg kell vernie.” A vb-t július 16. és 31. között rendezik, s a torna első három kijut a jövő évi londoni olimpiára. A nőknél ugyanaz a lebonyolítási rendszer. Itt Magyarország szintén nehéz csoportba került: a világbajnoki címvédő Egyesült Államokkal, a legutóbb olimpiai aranyérmes Hollandiával, továbbá szintén Kazahsztánnal játszanak.

Világbajnoki csoportbeosztások, férfiak, A csoport: Spanyolország, Montenegró, Magyarország, Kazahsztán. B csoport: Szerbia, Románia, Ausztrália, Kína. C csoport: Horvátország, Kanada, Brazília, Japán. D csoport: Egyesült Államok, Olaszország, Németország, Dél-afrikai Köztársaság. Nők, A csoport: Hollandia, Egyesült Államok, Kazahsztán, Magyarország. B csoport: Ausztrália, Kanada, Új-Zéland, Üzbegisztán. C csoport: Oroszország, Görögország, Spanyolország, Brazília. D csoport: Olaszország, Kína, Kuba, Dél-afrikai Köztársaság.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés