Pontot mentett hazai pályán Selymes Tibor irányítása alatt a Galaci Oțelul labdarúgócsapata az élvonalbeli bajnokság 12. fordulójában.
2014. október 26., 20:002014. október 26., 20:00
A sereghajtó 1-1-et ért el a középmezõnyben tanyázó Medgyes ellen, de pechjére a másik moldvai csapatnak, a Iași-nak is sikerült pontot rabolni a hétvégén, így õk ketten továbbra is megegyezõ pontszámmal (6 ponttal) állnak a tabella végén.
Feléjük „közelít” az egykoron szebb napokat is megélt Rapid, amelyet ezúttal a hetek óta hibátlan Botoșani oktatott hazai környezetben. A fõvárosi „vasutasok” gyenge védelmét háromszor is megbüntette az ellenfél, amely már 21 pontnál tart az összetettben.
„Nem arról van szó, hogy nem akarunk nyerni, de nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Huszonöt éve nem voltunk ehhez hasonlóban, de azért még mindig reménykedünk” – nyilatkozta a Rapidot edzõ Marian Rada, miután immár a 15. helyre csúsztak a tabellán.
A 12. forduló eredményei: Galac–Medgyes 1-1, Brassó–Craiova 2-3, Ceahlãul–Iași 2-2, Kolozsvári U–Viitorul 2-2, Botoșani–Rapid 3-0, Chiajna–Kolozsvári CFR 1-1.
A Dinamo–Pandurii és Marosvásárhelyi ASA–Steaua találkozók lapzártánk után fejezõdtek be. Hétfőn Giurgiui Astra–Ploiești-i Petrolul (LookTv, 21) rangadó lesz.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!