
Fotó: Veres Nándor
Augusztus elején 18 próbajátékos érkezett a Csíkszeredai Sportklub felnőtt férfi jégkorongcsapatához, de két hét után csak négyen maradhatnak – döntötte el az új kanadai edző, Tom McCarthy.
2016. augusztus 21., 18:532016. augusztus 21., 18:53
A szakvezető a látottak alapján nem töltötte fel az összes légiós helyet, csupán három orosz csatárt – Alekszej Alekszejevet, Dimitri Kovjazint, illetve Ivan Zolotukint – tartott meg további próbajátékokra. A többiek már hazautaztak.
„Alekszejev példamutatóan dolgozik az edzéseken, remekül korcsolyázik, ütközik, játszik. Fontos, hogy nem csak a támadásokból veszi ki a részét. Remekül lát, jól használja testi erejét, és nem utolsósorban betartja az utasításokat, amelyeket kap. Kovjazinról, illetve Zolotukinról hasonló a véleményem. A legfontosabb szempont mindhármuk esetében az volt, hogy taníthatók, nevelhetők, és könnyen lehet velük dolgozni. Továbbá az is fontos volt, hogy alárendelték magukat a csapatnak. Edzéseken hallgatták az utasításokat, kérdeztek, és napról napra egyre jobban teljesítettek. Még nem kötöttük meg velük a szerződést, továbbra is próbajátékon vesznek részt\" – közölte McCarthy.
A Sportklubbal készül mg Holéczy Sámuel is, akire Póra Róbert csapatmenedzser tájékoztatása szerint létszám fölötti légiósként számítanának, de utánanéznek, hogy milyen lehetőségek vannak a honosítására. A csapat pénteken Gyergyószentmiklóson játszott barátságos mérkőzést, ahol ellenfele, a házigazda Progym is bemutatta keretét a 2016–2017-es szezonra. A tavalyi összeállításhoz képest ugyanakkor nem sokat változtattak, így az utánpótláscsapatból „előléptetett\" fiatalok mellett a piros-fehér gárdát erősíti idén a korábban steauás Pavel Borisenko, valamint a Sportklubnál is megfordult Mikhail Koniaev. A barátságos összecsapást egyébként a vendégek nyerték 7-1-re, és az „újonc\" Kovjazin is betalált. A Progym következő mérkőzését csütörtökön 19 órától játssza ugyancsak a gyergyószentmiklósi jégpályán, akkor a Brassói Corona lesz az ellenfele.
Dobos László, Portik Csaba
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!