
A tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is a negyeddöntő jelentette a végállomást a Nagybányai HCM számára a női kézilabda-Bajnokok Ligájában: a román bajnoki ezüstérmes a hazai 29-24 arányú veresége után 32-25-re kapott ki vasárnap este a címvédő Buducsnoszt vendégeként.
2016. április 11., 14:462016. április 11., 14:46
A találkozó előtt már sejteni lehetett, hogy a máramarosiak nem fognak csodát tenni Cristina Neagu klubcsapata ellen, hiszen sérüléseik miatt mindössze tizenegy fős keret utazott el a montenegrói visszavágóra. Ungureanu, Pineau, Geiger, Szűcs, Nechita és Tănăsie sem tudott pályára lépni, ennek ellenére az első félidőben még csak egy góllal vezetett a házigazda, a második játékrészben fulladtak ki csak a vendégek.
Ennek következtében az első középdöntős csoport korábbi minden egyes továbbjutója kiesett, és a Buducsnoszt csatlakozott a Bukaresti CSM, a Győri ETO és a Larvikot búcsúztató Vardar Szkopje alkotta a budapesti négyes döntő mezőnyéhez. A május 7-8-i Final Four sorsolását pénteken tartják a Groupama Arénában.
Románia férfiválogatottja Eb-csoportselejtezőbe jutott
Miközben a női BL-ben nem zárult sikerrel a vasárnap este a romániai csapat számára, addig a férfiválogatott szempontjából már pozitívan alakult, hiszen az izraelieket kiejtve továbbjutottak a 2018-as Európa-bajnokság csoportselejtezőjébe. Aihan Omer legénysége idegenben még csak 30-27-es győzelmet ért el, a călărași-i visszavágón viszont már meggyőző, 32-21-es sikerrel múlták felül az ellenfelet. Rajtuk kívül még Finnország és Belgium lépett tovább az előselejtezőből.
Hétvégén rendezték egyébként a férfiválogatottak olimpiai selejtezőit is, amelynek legnagyobb vesztese Spanyolország lett. A kétszeres világbajnok a zárófordulóban ugyan 25-23-ra legyőzte Svédországot Malmőben, de három góllal kellett volna győznie a továbbjutáshoz, így viszont Szlovénia és Svédország váltott jegyet Rióba. A gdanski kvartettből Lengyelország és Tunézia, a herningi négyesből pedig Dánia és Horvátország jutott ki.
A tizenkét csapatos mezőny a házigazda Brazíliával, a világbajnok Franciaországgal, a Pánamerikai Játékokon ezüstérmes Argentínával, az ázsiai selejtezőt megnyerő Katarral, az Afrika-bajnok Egyiptommal és az Európa-bajnok Németországgal teljes. Magyarország, mint ismeretes, nem kvalifikált, Románia pedig a kvótaszerzés közelébe se került.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!