2010. május 10., 10:042010. május 10., 10:04
A telt ház, több mint 10 ezer néző előtt megrendezett találkozót a székesfehérváriak kezdték jobban, ám Elek góljára (7. perc) a Loki Szakály (28.) és Czvitkovics (42.) révén még szünet előtt kétszer válaszolt. A második játékrészben Lipták fejesgóljával (55.) kiegyenlítettek a vendégek, akik végül legyőzve távoztak Debrecenből, ugyanis Coulibaly (75.) földre fejelt labdája nagy szerencsével végül a felső kapufa alá, a hálóba pottyant.
„Mindkét csapat jól játszott, kiváló mérkőzést láthatott közönségünk, amelynek nagyon sokat köszönhetünk most is – mondta Herczeg András, a DVSC vezetőedzője. – A játékosok óriási szívvel és jól futballoztak, de a bajnokság még nem dőlt el. Mostantól csak a következő ellenfelünkre szabad gondolnunk”. Mezey György, a Videoton trénere szerint a szerencse döntött, ám ez semmit nem von le a győztes érdemeiből: „Szerencsés körülmények között nyertek, de ez érthetően senkit nem érdekel. Le a kalappal a csapatom előtt, mert jól futballozott.
A szerencsés gól ugyanakkor semmit nem von le a Debrecen érdemeiből. Nem adjuk fel a küzdelmet, de innentől a Debrecen a nagy esélyes”. A hátralévő három körben a Loki Újpestre látogat, majd a Győrt látja vendégül, s Kecskeméten zárja az idényt. Eközben a Vidi a Vasas fogadása után szintén megküzd az európai kupaszereplésért még versengő Újpesttel (otthon) és Győrrel (idegenben). Az már a hétvégén eldőlt, hogy a Diósgyőr kiesik az NB I-ből.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.