Hirdetés

Nagybányai BL-továbbjutás norvég segítséggel

A norvég Larviknak szurkolt szombat este minden nagybányai kézilabdadrukker, hiszen Románia női kézilabdabajnoka, a HCM pénteken 24-23-ra kikapott hazai pályán a Metztől, és így sorsa már csak a szerencsén múlott a Bajnokok Ligájában.

2014. november 23., 14:562014. november 23., 14:56

A csoportkörből való továbbjutását az első helyről már korábban bebiztosító skandináv alakulat végül „kisegítette” a máramarosiakat, és 35-24-re leiskolázta a lengyel Lublint, amely ezáltal három ponttal sereghajtóként zárt a kvartettben, míg a hat forduló során 4 pontot gyűjtő HCM harmadik helyezettként bejutott a tizenkétcsapatos középdöntőbe.

„A szerencsét igazából saját magadnak alakítod. Gólt kell dobni a megfelelő pillanatokban” – nyilatkozta Costică Buceschi, a bányai szurkolók által kritizált és lemondásra szólított edzője a franciák elleni találkozó után. Magyarázata szerint a sérülések számlájára írható a jó kezdés utáni elhasalásuk, szerinte más szakembernek is gondjai lettek volna emiatt.

„Reméljük, hogy jövőre még lesz lehetőségünk bizonyítani” – nyilatkozta a meccs végén a bányaiak két kézilabdázója, Szűcs Gabriella és Paula Ungureanu is. Feladatuk viszont nem lesz egyszerű januárban, mivel nulla ponttal folytatják a tornát, a továbbjutók ugyanis magukkal viszik az egymás elleni eredményeiket a középdöntőbe. A D csoportot a Larvik hibátlanul, 12 ponttal nyerte meg, a Metz 5, a HCM 4, a Lublin pedig 3 pontot szerzett.

A címvédő Győr, mint ismert, csoportelsőként való továbbjutását már korábban bebiztosította a C kvartettben, a hétvégi utolsó fordulóban, vasárnap este hazai pályán játszik a Savehoffal.

A férfiak Bajnokok Ligájában érdekelt két magyarországi alakulat is kiválóan teljesített a hétvégi, hatodik fordulóban: a Veszprém 32-24-re verte a vendég macedón Szkopjét, míg a Szeged Franciaországban győzött 25-24-re. Ennek eredményeként a Veszprém eddig százszázalékos teljesítménnyel, 12 pontot gyűjtve csoportelső a C előjelű hatosban, míg a Szeged 10 ponttal a második a Kielce mögött. A forduló vasárnap este folytatódik. A csoportok első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe.

A férfi és női nemzetközi kupatornák román és magyar csapatainak eredményei:

Férfi EHF-kupa, 3. kör, első meccs: Holstebro–Bákó 32-27, Nexe–Torda 35-20, Konstanca–Herrer 27-21, Hard–Balatonfüred 32-26.

A női EHF-kupa 3. köréből az érdiek már korábban továbbjutottak, a Brăila, a Brassó és a Dunaújváros sorsavasárnap este dől el.

Női KEK, 3. forduló, második meccs: Jagodina–Ferencváros 21-35. Továbbjutott a Ferencváros. A HCM Roman továbbjutása már korábban eldőlt, a Kolozsvár Kragujevac elleni visszavágója vasárnap este lesz.

Férfi EuroChallenge, 3. kör, első meccs: Székelyudvarhely–Cambridge 35-14. A továbbjutás vasárnap este dől el.

Román bajnokság, férfi élvonal, 13. forduló: Steaua–Călărași 31-29, Temesvári Poli–Suceava 41-31, Târgu Jiu–Nagybányai HCM 28-24.

A női élvonal őszi idénye a csütörtöki HCM Roman–Slobozia 37-20-ra végződött meccsével befejeződött. A tabella éléről a Nagybányai HCM (36 pont), a Craiova (33), a Bukaresti CSM (32) és a Brassó (32) várja a januári folytatást.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés