Hirdetés

Nagy László kihagyja az Európa-bajnokságot

Nagy László családi okok és kisebb sérülése miatt nem vesz részt a januári ausztriai férfi kézilabda-Európa-bajnokságon. „Döntésem csak az Eb-re szól, jelenleg nem téma az, hogy a spanyolok szeretnék, ha a 2012-es olimpián az ő válogatottjukban szerepeljek.

MTI

2009. december 09., 11:052009. december 09., 11:05

Tíz éve minden világversenyen ott voltam, most inkább a családommal szeretnék lenni. Ráadásul, korábbi ujjsérülésem után sem vagyok százszázalékos állapotban, noha játszom a klubomban, nem lehet túlterhelni” – nyilatkozta Nagy László, hozzátéve, nem döntött még, elfogadja-e a spanyol szövetség ajánlatát, vagy továbbra is a magyar válogatott rendelkezésére áll.

Csoknyai István szövetségi kapitány úgy érzi, minden tőle telhetőt megtett azért, hogy Nagy ott legyen az Eb-n, és sajnálja, hogy a játékos így döntött. „Az Eb után szeretnénk, ha Laci már azt jelezné, hogy továbbra is a mi játékosunk marad, mert ő igazi értéke a csapatnak” – tette hozzá Csoknyai.

A nemzetközi szövetség szabályzata alapján egy játékos három év kihagyás után szerepelhet egy másik ország válogatottjában. A kiváló átlövő idén június 21-én szerepelt legutóbb a magyar nemzeti csapatban, vagyis ha kihagyna három évet, akkor a spanyol együttessel ott lehetne a 2012-es londoni olimpián.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés