2008. november 04., 00:002008. november 04., 00:00
„Sokszor teszik fel a kérdést: miért kell két közszolgálati televíziónak – a Magyar Televíziónak és a Duna Televíziónak – párhuzamosan szólni a határon túliakhoz. Ezt álproblémának tartom: a nemzeti főadónak kötelessége, hogy minden magyarhoz eljuttassa üzenetét, hiteles tájékoztatást nyújtson, és a kulturális értékek szeretetére neveljen” – jelentette ki az évforduló kapcsán Havasi János, az MTV Határon Túli Műsorok Szerkesztőségének vezetője. Véleményét Karácsonyi Zsigmond is osztja, szerinte a Magyar Televízió határon túli szerepvállalásával a Kárpát-medencei sajtó is gyarapodott. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) ügyvezető elnöke elmondta, az új kollégák részt vesznek a MÚRE rendezvényein, és szakmai ismereteiket szívesen osztják meg az erdélyi újságírókkal. „Az információ kincs, így mindnyájan gazdagabbak leszünk” – vélekedett. Csép Sándor, a Kolozsvári Televízió magyar adásának egykori főszerkesztője a kezdetekre emlékezett vissza. Mint elmondta, a Magyar Televízióval közvetlenül a rendszerváltás után vették fel a kapcsolatot. „Az újra megnyitott kolozsvári stúdió kezdetben illegálisan küldte anyagait az MTV-be, később hivatalos keretek közt folytattuk az együttműködést. A jó kapcsolat azóta is tart, különösen nagyra értékelem a magyar közszolgálati televíziónak az Erdélyi Magyar Televízió megsegítésére tett felajánlását” – nyilatkozott Csép Sándor.
A jubileum alkalmával megszólalók valamennyien értékelték a szerkesztőség családias hangulatát. „Lett egy csapat, amelyben együtt focizik az erdélyi operatőr a muravidéki szerkesztővel, a felvidéki műsorvezető a kárpátaljai riporterrel, az anyaországi rendező a délvidéki jegyzetíróval” – mondta Belénessy Csaba, az MTV volt főszerkesztője.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.